Google Rajzok kategória bejegyzései

Google Rajzok: Ismerkedés az eszköztárral 3

Google Rajzok – Ismerkedés az eszköztárral 3.

Ha valaki belép a nagy betűs Életbe, akkor szembesül csak vele igazán, hogy a mindennapos munka mennyire fárasztó tud lenni. Reggelente felkelni, időben beérni a munkahelyre, ott helyt állni és egész nap az aktuális feladatokra koncentrálni nem egyszerű. Ugyanígy igaz ez az irodai munkára is, ahol folyamatosan készenlétben kell állni, és megannyi típusú nehézséggel kell megküzdeni.

Ebben a mindennapos harcban pedig igencsak jól jön a segítség

A különböző számítógépes programokkal egyszerűbbé és könnyebbé teheted a munkádat. Ezek ugyanis segítenek az átlátható rendszerek megalkotásában, az adatok feldolgozásban és kezelésében.

És ehhez nincs is szükség a folyamatos telepítgetésekre

A világhálón ugyanis megannyi professzionális alkalmazás érhető el, amelyeket bármikor és bárhol használhatsz – amennyiben az internetkapcsolatod ezt lehetővé teszi. A Google programjai között a szövegszerkesztéshez, a táblázatkezeléshez, a prezentáció- és űrlapkészítéshez egyaránt találsz segítséget (ezeket részletesen megismerheted korábbi cikksorozataimban).

Neked valami másra van szükséged? Egy szerkesztő programra, amivel meghívót, fotót vagy éppen ültető kártyát alakíthatsz át?

Akkor ismerd meg a Google Rajzok alkalmazást.

Az eddigiek során bemutattam a regisztráció és a megnyitás lépéseit, majd rátértem az eszköztár lehetőségeinek ismertetésére (1, 2). Az előző alkalommal eljutottunk a fotó beillesztéséig, de ennek a szerkesztéséről már nem esett szó – most ezzel folytatjuk a felfedezőutat.

A beszúrt kép szerkesztése

Akárcsak a vonal beillesztésekor, a fotó esetében is kibővül az eszköztár. Ennek köszönhetően megannyi lehetőséged nyílik a szerkesztésre. Lássuk most ezeket az opciókat.

A kép méretének változtatása

Talán a legegyszerűbb szerkesztési lépés a méretváltoztatás. Ehhez csupán annyit kell tenned, hogy a fotó valamelyik sarka fölé vezeted az egeret, majd rákattintasz és nyomva tartod a bal gombot míg beállítod a kívánt méretet.

A kép elhelyezése

Szintén alapvető szerkesztési lehetőség a fotó elhelyezése, amire több lehetőséged is nyílik. Egyrészt alkalmazhatod a már sok esetben bevált „drag and drop” módszert, amivel a rajzlapon bárhova teheted a képet. Bizonyos esetekben megjelennek piros vonalak, amelyek segítenek például a középre illesztésben.

Egy másik módszert is alkalmazhatsz a fotó elhelyezésére. Kattints jobb egérgombbal a képre, válaszd az „Oldalon középre” opciót és ezen belül dönts a számodra szükséges beállítás mellett. Kis csavar a történetben, hogy ezzel kizárólag függőlegesen vagy vízszintesen középre helyezheted a fotót, tehát az egyéb beállításokhoz a „drag and drop” módszert javaslom.

A kép szegélyének beállításai

A beszúrt képnek könnyen készíthetsz szinte akármilyen szegélyt. Ennek színét, és vastagságát is beállíthatod (eszköztár megfelelő opcióin belül), de akár szaggatott vonalból is elkészítheted.

A kép vágása

Ha szeretnéd átalakítani a fotó megjelenését, akkor erre az eszköztáron keresztül, és a már korábban említett, jobb egérgombos kattintással is lehetőséged nyílik. Válaszd a „Kép vágása” opciót, tüntesd el a felesleges részeket és alakítsd kedvedre a megjelenést.

Visszaállítás

Nem tetszenek az eddigi átalakítások? Az eredeti fotóra lenne szükséged? Ezt egy kattintással visszahozhatod, csupán az eszköztár megfelelő ikonjára kell kattintanod, és máris minden a régi lesz. Ezt a lehetőséget szintén megtalálod, ha jobb gombbal a képre kattintasz.

Tipp: Visszaállítottad az eredeti képet, de mégis a megváltoztatottra lenne szükséged? Használd a már korábban ismertetett „Visszavonást” – az eszköztár második gombjára kattintva, vagy a Ctrl+Z billentyűkombinációt használva.

Képbeállítások

Ha az eszköztárból, vagy a jobb gombbal a képre kattintva látható listából ezt az opciót választod, akkor jobb oldalon megjelenik egy új ablak. Ez lehetőséget nyújt a fotó újraszínezésére; az átlátszóság, a fényerő és a kontraszt beállítására. Ha a változtatások nem nyerik el a tetszésedet, akkor egy kattintással mindent semmissé tehetsz, ehhez válaszd a „Módosítások visszaállítását”.

És a további lehetőség

  • Kép cseréje (eszköztár utolsó eleme) – a már beillesztett fotó helyett másikat szúrhatsz be a munkalapra.
  • Kivágás – a fotót eltávolíthatod a dokumentumból (Ctrl+X).
  • Másolás – az eredeti fotót megtartva vágólapra helyezheted másoláshoz a képet (Ctrl+C).
  • Beillesztés – a kivágással vagy másolással vágólapra helyezett objektumot a formázást megtartva szúrhatod be (Ctrl+V).
  • Beillesztés formázás nélkül – a kivágással vagy másolással vágólapra helyezett objektumot a formázás megszüntetésével szúrhatod be (Ctrl+Shift+V).
  • Rendezés – a fotót a dokumentumon belül legelőre, előrébb, hátrébb vagy leghátra helyezheted.
  • Elforgatás – a képet neked tetsző módon és mértékben forgathatod.

 

Szeretnél szerkeszteni, de még nem értesz mindent a programban? Aggodalomra semmi ok, következő cikkemben további válaszokat találhatsz.

 

Google Rajzok: Ismerkedés az eszköztárral 2.

Google Rajzok – Ismerkedés az eszköztárral 2.

Az irodai munka igen sokrétű, éppen ezért hasznos, ha egy-egy programmal megkönnyítheted a dolgodat. Az adatok kezelésében kiváló segítséget nyújthat a Google Táblázatok, az egyes dokumentumok szerkesztésében pedig a Google Dokumentum. Mostani cikksorozatomban a grafikai feladatokhoz nyújtok segítséget, átadok neked egyfajta „térképet”, amivel könnyen kiigazodhatsz a Google Rajzok program rejtelmeiben.

Hogy mihez használhatod ezt az alkalmazást?

Ezzel könnyen megszerkesztheted a meghívókat és az ültető kártyákat az éppen szerveződő konferenciákra vagy egyéb rendezvényekre. Egyszerűen készíthetsz egyedi grafikákat, amit akár egy-egy prezentációban is felhasználhatsz. A program lehetőséget nyújt képek szerkesztésére is, amiket a későbbiekben akár illusztrációként is használhatsz.

Lássuk most röviden, hogy hova jutottunk eddig

Első cikkemben olvashatsz a programról általánosságban, valamint megismerheted a regisztráció és a megnyitás lépéseit, illetve a fontosabb lehetőségeket. Előző írásom alapján az eszköztár megismerésével folytathattad a „felfedezőutadat”. Áttekintettük az első hét opciót, amik segíthetnek az egyszerűbb szerkesztési folyamatokban.

Most ezt az ismerkedést folytatjuk

Az előzőekben az eszköztár nyolcadik eleménél, a vonalaknál hagytuk abba az ismerkedést. Ha már kipróbáltad az egyes lehetőségeket, akkor biztosan feltűnt, hogy megrajzoláskor az eszköztár „gombnyomásra” kibővül – ilyenkor ugyanis a megrajzolt vonal szerkesztésére nyílik lehetőség.

  • Beállíthatod a vonal színét, amihez rendelkezésedre áll egy színpaletta. Amennyiben azonban egyedi megoldásra lenne szükséged, akkor kattints a „Vonal színe” opción belül az „Egyéni…” lehetőségre.
  • Változtathatod a vastagságot is, konkrét méretek közül választhatsz a „Vonalvastagság” opción belül.
  • Amennyiben szaggatott, pontozott, vagy egyéb különleges megjelenésre lenne szükséged, akkor az eszköztár következő opciója segít.
  • A megrajzolt vonal kezdetét és végét is alakíthatod, az egyes lehetőségeket pedig az eszköztár 15. és 16. gombja rejti.
  • A berajzolt vonalhoz linket is rendelhetsz. Válaszd ennek opcióját, és írd be a megfelelő elérési útvonalat.

Ha befejezted a szerkesztést, és folytatnád a rajzolást, akkor elég csak elkattintanod a dokumentumon belül máshova, és máris kiválaszthatod a következő lépést.

Az alakzatok

A vonalak mellett általában az alakzatok beszúrására lehet a legnagyobb szükséged a szerkesztés során. Az egyes lehetőségek az eszköztár 9. gombjánál rejtőznek. Erre kattintva választhatsz az alakzatok, a nyilak, a képfeliratok és az egyenletek opciói közül, amelyeket ezt követően egy kattintással beszúrhatsz a munkalapra.

Majd következhet a szerkesztés

A formára kattintva egyszerűen változtathatod annak méretét – a kirajzolódó pontokat az egérrel „megfogva” a kedved szerint alakíthatod.

A dokumentumon belül könnyedén elhelyezheted máshova a megrajzolt ábrát – ebben a „drag and drop” módszer nyújt kiváló segítséget.

Miután az alakzatra kattintasz, az eszköztár – akárcsak a vonal esetében – kibővül. Így lehetőséged nyílik a vonal és a kitöltés színének valamint a vonalvastagságnak a megváltoztatására, illetve a szaggatott megjelenés beállítására. Ezeken felül pedig a szövegszerkesztésből már ismert opciókat is megtalálod, többek között alakíthatod a betű típusát, méretét, elhelyezkedését és a sorközt is. Természetesen az alakzathoz is társíthatsz linket, amelynek elérési „gombját” szintén megleled a kibővült eszköztárban.

A szövegmező

Az eredeti eszköztár 10. eleme a szövegmező, ami hasonló a szövegszerkesztőkben megismert szövegdobozhoz. Ezt kiválasztva illeszthetsz szöveget a rajzodba, aminek szerkesztésére a már ismert lehetőségek állnak rendelkezésedre.

Kép beszúrása

Egyszerűen illeszthetsz képet a munkalapra, ehhez csupán a következő opcióra kell kattintanod. A felugró ablakban kiválaszthatod, hogy feltöltve, pillanatképet készítve, URL-címet használva vagy a saját Drive albumodból kiválasztva szeretnéd-e ezt megtenni.

 

De hogyan kell megszerkeszteni a fotót? És milyen lehetőségek rejlenek még az alkalmazásban? A cikksorozat folytatásában mindenre fény derül.

 

Google Rajzok – Ismerkedés az eszköztárral 1.

Google Rajzok Ismerkedés az eszköztárral 1.

Az irodai munka rendkívül összetett és sokoldalú. Előfordul, hogy „csak” üzeneteket kell átadnod és találkozókat leszervezned telefonon. Azonban gyakran megesik, hogy más feladatokra is felkérnek, például egy konferencia szervezésének segítésére, eredményeket összefoglaló prezentáció megtartására, vagy éppen egy rendezvény koordinálására. Ezek elvégzése közben pedig lehet, hogy komolyabb kihívásokkal is szembe kell nézned.

Meghívót kell készítened egy konferenciára? Fényképre vagy grafikára van szükséged egy prezentációhoz? Ültető kártyákat kért tőled a főnököd egy rendezvényre?

Akkor irány a Google!

Itt az alkalmazások között találod a rajzprogramot, ami minden feladat elvégzéséhez kiváló segítséget nyújthat. Könnyen és egyszerűen készíthetsz grafikát vagy szerkeszthetsz képet – mindennek csak a képzeleted szabhat határt.

Ugyanis a program használatában én segítek.

Cikksorozatomban részletesen megismerhesd az egyes lehetőségeket. Korábbi írásomban bemutattam a regisztráció és a belépés lépéseit, illetve szó esett az „első találkozásról” is. Most tovább indulunk a megkezdett úton, és részletesen áttekintjük a program számodra talán legfontosabb elemét – az eszköztárat.

Hogy ezt hol találod?

A menürendszer alatt egy kis sávban húzódik az eszköztár. Itt könnyen és gyorsan elérheted a legszükségesebb funkciókat, így a szerkesztés során nem kell a menürendszer egyes opcióin keresztül megkeresned a megfelelő lehetőséget.

Lássuk tehát, mit is rejtenek az egyes gombok!

Google Rajz Eszköztár

Google Rajz Eszköztár

1. Nyomtatás

Azt gondolhatnád, hogy ezt az opciót már nem kell külön bemutatni. A Google sajátosságai miatt azonban rejlenek itt is érdekes lehetőségek, amikről érdemes lehet tudni.

Ha rákattintasz az ikonra egy új ablak nyílik meg, amelyben kiválaszthatod, hogy mit is szeretnél tulajdonképpen csinálni. Lehetőség nyílik arra, hogy a dokumentumot kinyomtasd a számítógépedről, vagy azt lementsd pdf formátumban a Google Drive tárhelyedre. Innen érhető el a nyomtatók kezelése is, ahol az alapvető beállításokat végezheted el.

2. Visszavonás és Újra

Ezt a két gombot együtt érdemes tárgyalni, hiszen a funkciójuk lényegében egymástól elválaszthatatlan.

A Visszavonás nyílra kattintva a legutóbbi változtatást teheted semmissé. Ennek igen nagy hasznát veheted a szerkesztés közben, könnyedén kijavíthatsz egy-egy hibát, hogy így a neked megfelelő eredmény születhessen meg. Érdemes megjegyezni az ehhez tartozó billentyűkombinációt is (Ctrl+Z), hogy így pár pillanat alatt változtathass.

Amennyiben rájössz, hogy mégis szükséged van a megszüntetett szerkesztési lépésre, akkor az Újra nyílra (Ctrl+Y) kattintva ezt ismét elérheted.

3. Formátum másolása

Erre az eszközre akkor lehet szükséged, ha több azonos szerkesztést szeretnél elvégezni. Ezt az opciót használva, egy kattintással lemásolhatod az egyes szerkesztési lépéseket egy másik objektumra. Így például pár kattintással létrehozhatsz teljesen egyforma alakzatokat.

4. Nagyítás/kicsinyítés az igazításhoz, illetve nagyítás

A következő két opciót szintén egyben érdemes tárgyalni.

Az eszköztár hatodik tagja a nagyítás, amelyre kattintva könnyedén láthatóvá teheted az apró dolgokat is. Ezt követően pedig akármikor visszahozhatod az eredeti méretet, ehhez csupán a „nagyítás/kicsinyítés az igazításhoz” opciót kell választanod.

5. Kijelölés

Amennyiben nem rajzolni, hanem szerkeszteni szeretnél, mindig kattints erre a gombra. Így újra a szokott módon használhatod az „egeret”, és nem fogsz véletlenül vonalakat vagy alakzatokat létrehozni a rajztáblán.

6. Vonal

Az eszköztár nyolcadik opciója kiváló lehetőségeket rejt. Ha megnyitod a legördülő menüt, akkor kiválaszthatod, hogy milyen objektumot szeretnél rajzolni. Húzhatsz sima vonalat, de akár szögletes vagy görbe behúzást, firkát vagy ívet, esetleg vonalláncot is készíthetsz. Ezzel már remek grafikákat készíthetsz, amelyekkel jól bemutathatóak a különböző eredményeket.

 

Hogy milyen lehetőségek rejlenek még az eszköztárban? És milyen opciók érhetőek el a menürendszerben? A cikksorozat folytatásából minderre fény derül, látogass vissza legközelebb is.

Google Rajzok – Rajzolás, képszerkesztés a Google alkalmazásaival

Google Rajzok – Az online rajzprogram

Biztosan te is hallottál már a Paint-ről, ami szinte kivétel nélkül minden számítógépen megtalálható. Ez egy könnyedén használható alkalmazás, amivel képeket szerkeszthetsz, és egyszerű rajzokat készíthetsz. Persze mindez a grafikus pálya iránt elhivatott emberek számára elég csekély, de egy laikus felhasználónak általában elég az alkalmazás nyújtotta lehetőség.

Te ennél többre vágysz?

Szívesen szerkesztesz képeket, de a Paint lehetőségeinél többre vágysz? Az irodai munkádhoz keresel egy kiváló programot? Meghívót, ültető kártyát vagy éppen egy grafikán kellene készítened? Ha nincs időd, vagy nem szeretnéd elsajátítani a profi képszerkesztő programok használatát, akkor válaszd a Google alkalmazását.

Igen, a Google-t!

Ugyanis a korábban bemutatott szövegszerkesztő, táblázatkezelő, űrlap– és prezentációkészítő program mellett egy rajzprogram is rejtőzik a Google lehetőségei között.

Hogy miért érdemes ezzel megismerkedned?

Ez az alkalmazás, a Painthez hasonlóan könnyen kezelhető, az egyes funkciók egyértelműen alkalmazhatóak. Hamar elkészíthetsz vele egyszerű grafikákat, amelyeket természetesen más programokban is felhasználhatsz, hiszen képként lementheted őket.

A profi szerkesztő programokkal ellentétben (persze akadnak kivételek), a Google Rajz program magyarul is elérhető. A funkciókat tehát könnyen kiismerheted, hiszen nem kell közben a fordítással is foglalkoznod.

És mindezek mellett ez az alkalmazás a Google programok összes előnyével büszkélkedhet. Hogy mégis mikkel?

  • gyors és egyszerű regisztráció után a program ingyenes használata
  • automatikus mentés – soha nem kell attól félned, hogy elvész egy csomó munkád áramszünet vagy számítógép hiba miatt
  • dokumentum megosztásának lehetősége – könnyedén megoszthatod munkatársaiddal
  • azonos idejű szerkesztés – egyszerre többen is szerkeszthetitek akár különböző helyszínekről. Nem szükséges azonos helyen lennetek.
  • a dokumentum bárhol és bármikor elérhető, ha az internet csatlakozás biztosított – elromlott, elveszett, ellopták, otthon felejtetted? Nem probléma, bárhol be tudsz lépni a Google fiókodba és máris folytathatod a munkát, vagy továbbíthatod valakinek.

Rengeteg érv szól tehát egy kis tanulás mellett

És ebben segít ma útjára induló cikksorozatom

Korábban már segítettem a Google egyéb alkalmazásainak megismerésében és használatában. Most a rajzprogram rejtelmeibe vezetlek be, hogy többé ne jelentsen gondot egy meghívó tervezése, egy grafika készítése vagy éppen egy fénykép szerkesztése.

Mindenek előtt szükséged lesz egy Google fiókra

Amennyiben még nem rendelkezel saját felhasználói adatokkal, regisztrálnod kell. Ez csupán néhány lépésből áll, és megteheted vagy a www.gmail.com vagy a www.google.hu weboldalak egyikén. Ezt követően lépj be és nyisd meg a Google Drive tárhelyedet (amit a drive.google.com címen is elérsz). Kattints a bal oldali menüsor tetején található „Új” gombra, és válaszd a „Továbbiak” opción belüli „Google Rajzok” lehetőséget.

Hogy ezek után mi következik?

Először is érdemes megismerni a program alapvető részeit.

Az oldal közepén találod a szerkesztési felületet, aminek méretét a jobb alsó sarok mozgatásával alakíthatod kedvedre. Lényegében ez a rajzlapod, erre alkothatod meg a grafikát, ide szúrhatsz be szerkesztendő képet, itt alkothatod meg a legújabb munkád.

Az oldal tetején találod a menüsort. Ennek baloldalán a piros hátterű gombbal a Google Drive nyitólapjára navigálhatsz vissza. Mellette a dokumentum elnevezése, a csillagozás lehetősége, és a rendezés (mappa kép) opcióját találhatod. Továbbá itt rejlenek a menüsor más programokból már megismert lehetőségei, pl. a Fájl, a Szerkesztés, a Beszúrás, a Formázás stb. Hogy ezek milyen lehetőségeket rejtenek, arról a következőkben még lesz szó. A fejléc jobb oldalán találod a megjegyzések, illetve a megosztás opcióját.

Mindezek alatt van az eszköztár, amelynek egyes lehetőségei jóval gyorsabbá és egyszerűbbé teszik a szerkesztést. Innen egy kattintással elérheted a nyomtatást, a visszavonás és az újra lehetőséget, illetve egyes rajzfunkciókat is megtalálhatsz itt.

 

Egy képszerkesztő programra nem csak a grafikusoknak van szüksége. Az irodai munka során könnyen előfordulhat, hogy kisebb-nagyobb feladatokhoz szükséged lesz egy ilyen alkalmazásra. Megesik, hogy meghívót vagy ültető kártyát kell készíteni egy konferenciára, és persze előadáshoz vagy prezentációhoz is szükséged lehet képek, grafikák szerkesztésére. A Google programja egy könnyen kezelhető, egyszerű lehetőséget biztosít ezen munkák elvégzéséhez. Ismerd meg te is ezt az alkalmazást, és térj vissza legközelebb is.