Google Rajzok: Ismerkedés az eszköztárral 2.

Google Rajzok – Ismerkedés az eszköztárral 2.

Az irodai munka igen sokrétű, éppen ezért hasznos, ha egy-egy programmal megkönnyítheted a dolgodat. Az adatok kezelésében kiváló segítséget nyújthat a Google Táblázatok, az egyes dokumentumok szerkesztésében pedig a Google Dokumentum. Mostani cikksorozatomban a grafikai feladatokhoz nyújtok segítséget, átadok neked egyfajta „térképet”, amivel könnyen kiigazodhatsz a Google Rajzok program rejtelmeiben.

Hogy mihez használhatod ezt az alkalmazást?

Ezzel könnyen megszerkesztheted a meghívókat és az ültető kártyákat az éppen szerveződő konferenciákra vagy egyéb rendezvényekre. Egyszerűen készíthetsz egyedi grafikákat, amit akár egy-egy prezentációban is felhasználhatsz. A program lehetőséget nyújt képek szerkesztésére is, amiket a későbbiekben akár illusztrációként is használhatsz.

Lássuk most röviden, hogy hova jutottunk eddig

Első cikkemben olvashatsz a programról általánosságban, valamint megismerheted a regisztráció és a megnyitás lépéseit, illetve a fontosabb lehetőségeket. Előző írásom alapján az eszköztár megismerésével folytathattad a „felfedezőutadat”. Áttekintettük az első hét opciót, amik segíthetnek az egyszerűbb szerkesztési folyamatokban.

Most ezt az ismerkedést folytatjuk

Az előzőekben az eszköztár nyolcadik eleménél, a vonalaknál hagytuk abba az ismerkedést. Ha már kipróbáltad az egyes lehetőségeket, akkor biztosan feltűnt, hogy megrajzoláskor az eszköztár „gombnyomásra” kibővül – ilyenkor ugyanis a megrajzolt vonal szerkesztésére nyílik lehetőség.

  • Beállíthatod a vonal színét, amihez rendelkezésedre áll egy színpaletta. Amennyiben azonban egyedi megoldásra lenne szükséged, akkor kattints a „Vonal színe” opción belül az „Egyéni…” lehetőségre.
  • Változtathatod a vastagságot is, konkrét méretek közül választhatsz a „Vonalvastagság” opción belül.
  • Amennyiben szaggatott, pontozott, vagy egyéb különleges megjelenésre lenne szükséged, akkor az eszköztár következő opciója segít.
  • A megrajzolt vonal kezdetét és végét is alakíthatod, az egyes lehetőségeket pedig az eszköztár 15. és 16. gombja rejti.
  • A berajzolt vonalhoz linket is rendelhetsz. Válaszd ennek opcióját, és írd be a megfelelő elérési útvonalat.

Ha befejezted a szerkesztést, és folytatnád a rajzolást, akkor elég csak elkattintanod a dokumentumon belül máshova, és máris kiválaszthatod a következő lépést.

Az alakzatok

A vonalak mellett általában az alakzatok beszúrására lehet a legnagyobb szükséged a szerkesztés során. Az egyes lehetőségek az eszköztár 9. gombjánál rejtőznek. Erre kattintva választhatsz az alakzatok, a nyilak, a képfeliratok és az egyenletek opciói közül, amelyeket ezt követően egy kattintással beszúrhatsz a munkalapra.

Majd következhet a szerkesztés

A formára kattintva egyszerűen változtathatod annak méretét – a kirajzolódó pontokat az egérrel „megfogva” a kedved szerint alakíthatod.

A dokumentumon belül könnyedén elhelyezheted máshova a megrajzolt ábrát – ebben a „drag and drop” módszer nyújt kiváló segítséget.

Miután az alakzatra kattintasz, az eszköztár – akárcsak a vonal esetében – kibővül. Így lehetőséged nyílik a vonal és a kitöltés színének valamint a vonalvastagságnak a megváltoztatására, illetve a szaggatott megjelenés beállítására. Ezeken felül pedig a szövegszerkesztésből már ismert opciókat is megtalálod, többek között alakíthatod a betű típusát, méretét, elhelyezkedését és a sorközt is. Természetesen az alakzathoz is társíthatsz linket, amelynek elérési „gombját” szintén megleled a kibővült eszköztárban.

A szövegmező

Az eredeti eszköztár 10. eleme a szövegmező, ami hasonló a szövegszerkesztőkben megismert szövegdobozhoz. Ezt kiválasztva illeszthetsz szöveget a rajzodba, aminek szerkesztésére a már ismert lehetőségek állnak rendelkezésedre.

Kép beszúrása

Egyszerűen illeszthetsz képet a munkalapra, ehhez csupán a következő opcióra kell kattintanod. A felugró ablakban kiválaszthatod, hogy feltöltve, pillanatképet készítve, URL-címet használva vagy a saját Drive albumodból kiválasztva szeretnéd-e ezt megtenni.

 

De hogyan kell megszerkeszteni a fotót? És milyen lehetőségek rejlenek még az alkalmazásban? A cikksorozat folytatásában mindenre fény derül.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.