Google Rajzok: Egy utazás vége

Google Rajzok – Egy utazás vége

A Google Rajzok program egy könnyen kezelhető és egyszerűen alkalmazható képszerkesztő program. A Painthez hasonló lehetőségeket rejt, de a Google alkalmazások előnyeivel is büszkélkedhet. Az automatikus mentés és az azonos idejű szerkesztés mellett további pozitívuma, hogy bárhol és bármikor használható.

Éppen ezért érdemes megismerni

És ebben nyújt segítséget a cikksorozatom, amelyben részletesen bemutatom a programban rejlő lehetőségeket.

Hogy meddig jutottunk eddig?

Legelőször kitértem a regisztráció lépéseire, és bemutattam a program alapvető sajátosságait.

Ezt követően áttekintettük az eszköztárat (1, 2, 3). Minden egyes opcióról részletesen írtam, így megkönnyítve a program lehetőségeinek kiismerését. Ennek során az alapvető lehetőségek mellett a képek, vonalak és alakzatok beszúrásáról és szerkesztéséről is szó esett. Ezek az alkalmazás – talán – legfontosabb opciói, hiszen a legtöbb grafika és illusztráció elkészítéséhez szükségesek.

Mindezek után áttértem a menürendszer ismertetésére. Az egyes opciókat részletesen bemutattam, azok funkcióiról is szót ejtettem. A Fájl, a Szerkesztés, a Nézet, a Beszúrás, a Formázás és az Elrendezés lehetőségeit már áttekintettük.

És az ismerkedést most tovább folytatjuk

Eszközök

  • Helyesírás-ellenőrzés: Erre kattintva egy külön ablakot nyithatsz meg, amely segít egyesével ellenőrizni az általad beírt szavakat. Ezeket könnyedén módosíthatod, lecserélheted másra, vagy hozzáadhatod a szótárhoz is.
  • Kutatás: Ez az opció lehetővé teszi, hogy a programon belül keress az interneten. Többek között képet és idézetet is kutathatsz, de ezek mellett a személyes szótáradban vagy a saját Drive-on tárolt információk között is böngészhetsz. A találatokat beszúrhatod a dokumentumba, vagy új lapon megnyithatod a böngészőben.

Tipp: a program eredeti nyelve angol, ezért több esetben érdemesebb ezen a nyelven keresni.

  • Definiálás: A Google saját szótárát hívhatod segítségül egy-egy szó vagy kifejezés meghatározásához. Mivel a program eredetileg angol, ezért ezen a nyelven tudod használni ezt az opciót. A keresőmezőbe írd be a „kérdésedet”, és ez alatt jelennek majd meg az információk.
  • Beállítások: Itt állíthatsz be néhány automatikus funkciót, például a a linkfelismerés, a listák és a helyettesítés lehetőségeit. Emellett egyes speciális karakterek beírását is egyszerűbbé teheted, hiszen megadhatsz billentyűparancsokat ezekkel kapcsolatban.
  • Személyes könyvtár: Erre kattintva egy felugró ablakban nyílik lehetőséged új szavakat hozzáadni a szótárhoz. Amennyiben gyakran használsz olyan kifejezéseket, amelyeket a program helytelennek ítél, de te biztos vagy benne, hogy helyesen használod, akkor érdemes felvenned a szótárba.

Táblázat

A Google Rajzok programjában táblázat beszúrására is van lehetőség. Ez maximum 20×20-as lehet, de később további sorokat és oszlopokat is beszúrhatsz.

A beillesztést követően a szerkesztési opciók is megnyílnak. A tökéletes végeredmény elkészítéséhez az alábbi funkciókat használhatod.

  • Sor beszúrása fent – az aktuálisan használt cellához képest felülre szúrhatsz be egy sort
  • Sor beszúrása lent – az aktuálisan használt cellához képest alulra szúrhatsz be egy sort
  • Oszlop beszúrása balra – az aktuálisan használt cellához képest balra illeszthetsz be egy oszlopot
  • Oszlop beszúrása jobbra – az aktuálisan használt cellához képest jobbra illeszthetsz be egy oszlopot
  • Sor törlése – kitörölheted azt a sort, amelyben a kurzor van
  • Oszlop törlése – kitörölheted azt az oszlopot, amelyben a kurzor van
  • Azonos sor- illetve oszlop magasság – ennek segítségével egy kattintással elintézheted, hogy minden cellának azonos legyen a magassága vagy a szélessége
  • Cellák egyesítése – a kijelölt cellákat egybevonhatod
  • Cellák felbontása – az egyesített cellákat felbonthatod

Tipp: Ha több cellát kijelölsz, akkor egyszerre több sort és oszlopot is törölhetsz, beilleszthetsz.

És ezennel elérkeztünk a program megismerésének végéhez

Részletesen áttekintettük az összes lehetőséget, így most már bátran nekivághatsz a szerkesztésnek – ehhez garantáltan minden szükséges eszközt megtalálsz majd. Amennyiben azonban mégis kérdésed merülne fel, akkor bármikor segítségül hívhatod a Google súgóját.

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!

Kérdésed van, hozzászólnál? Itt alul tedd!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.