Microsoft Word kategória bejegyzései

Word – Vízjel, hiperhivatkozás

A befejező részben szeretném még néhány fontos opcióra felhívni a figyelmedet, melyek jó, ha kéznél vannak, ha tudsz róluk, hiszen bármikor szükséged lehet a használatukra.

Hiperhivatkozas

Vízjel használata

A vízjel használata viszonylag kevés munkának képezi szerves részét, néha azonban szükség van rá. Egy tipikus alkalmazási terület a másolás elleni védelem, illetve az egyediség védelme. Ha nem szeretnéd, hogy a dokumentumot más lemásolhassa, vagy a sajátjaként ossza tovább, akkor érdemes vízjelet illesztened a dokumentumba még mentés előtt. Akár egy ilyen szöveggel: Példa Alexander munkája.

A vízjel egy másik lehetséges felhasználása a brand-megjelenítés. Ha azt szeretnéd, hogy bárki olvassa is a dokumentumot, az lássa, hogy az a Te céged munkája, akkor érdemes a cég nevét vízjelként feltüntetni. Hasznos és ráadásul profi külsőt is kölcsönöz.

Hiperhivatkozás

Ezt azért vettem fel a listába, mert fontos funkció, és sokan kérdeztek már tőlem ezzel kapcsolatban.

A hiperhivatkozás ugye annyit tesz, hogy a szerkesztett dokumentum egy adott kifejezésére vagy akár egy tagmondatra/mondatra tehetsz egy linket, amire kattintva az érdeklődő máris a jelzett weboldalon lehet.

Legtöbben ezt a funkciót a hivatkozásoknál keresik, ami a névből ítélve teljesen logikus, a 2013-as Wordben mégsem itt helyezték el a hiperhivatkozást. Ehelyett kattints a Beszúrás menüpontra. Itt középen találod a Hivatkozást, s éppen erre lesz szükséged. Fontos, hogy mindig karaktertől karakterig jelöld ki a szót vagy szövegrészt, amire linket szeretnél tenni.

Ha rányomtál a Hivatkozásra, a felugró ablakban a Cím sávban fog villogni a kurzor. Ide a hivatkozni kívánt weboldal URL-jét kell bemásolnod. Végezetül egy OK gombbal zárhatod le a folyamatot. Ha ellenőrizni szeretnéd, hogy él-e a frissen megalkotott linked, akkor a CTRL folyamatos nyomva tartása mellett kattints rá egyet.

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, küld el ismerőseidnek.

Wordből pdf, videó beágyazás, értelmező szótár

Remélem hasznosnak találtad az előző két blogbejegyzésemet, és meg tudtalak győzni, hogy érdemes minden héten ellátogatnod a weboldalamra, hiszen igyekszem minden héten egy-egy új érdekességgel, hasznos infóval, tippekkel/trükkökkel szolgálni. Nem lesz ez másképp ezen a héten sem, jöjjenek hát a legfrissebb tippjeim a Word mesterszintű használatához!

Word-tippek

PDF dokumentumhoz sem kell konvertert használnod

Ma már sok helyen, például egy állásinterjúra szinte biztosan, PDF formátumban kérik a dokumentumokat. Éppen ezért a Wordben kitöltött űrlapokat, az itt megírt leveleket stb. nem kell egy külön programmal átkonvertálni.

Ahhoz, hogy a Wordből pdf legyen, elég ha rákattintasz a Fájl menüpontra, ott pedig kikeresed az Exportálást, akkor az éppen szerkesztett dokumentumot egy-két kattintással konvertálhatod PDF-be. Ez időt és energiát spórol meg, ráadásul nem kell aggódnod, hogy egy ismeretlen netes konverter elront valamit a gépeden, vagy kárt tesz a dokumentumban.

Itt az ideje beágyazni!

Talán nem épp egy efféle „utasításra” vársz egy Word-tipp kapcsán, de nem is azt akartam jelezni, hogy már későre jár az idő. Tudtad, hogy a 2013-as Wordben szuperül tudsz videót beágyazni?

Ma már nem csak a képek kötelező elemei egy megosztásra törekvő cikknek, de meg kell fontolni videók beágyazását is, főképp, ha van jó anyag hozzá. A Beszúrás menüpont alatt, a menüszalag közepe felé találod az Online videó opciót. Erre kattintva választhatod ki netes forrásból azt a videót, amit be szereltnél illeszteni a szerkesztett dokumentumba.

Szavak meghatározása, avagy értelmező szótár rögtön a kezed alatt

A 2013-as Word elkészítésekor nem csak a szinonimaszótárra figyeltek, de beépítettek több általános szótárat is.

Ha egy dokumentum olvasása közben beleütközöl egy ismeretlen szóba, akkor nincs más dolgod, mint jobb gombbal rákattintani, majd kiválasztani a Meghatározást. Hogy működő szótárt kapj, előbb be kell jelentkezned!

Ha tetszett a cikk, lájkold, oszd meg, küld el ismerőseidnek!

Kövess Facebookon, hogy ne maradj le az új tippekről!

Word testre szabása – Kezdő képernyő, háttér témák

Word-tippekből sosem elég.

Nem véletlenül nem tettem a mondat után felkiáltójelet, ugyanis ez annyira egyértelmű, hogy elég csupán kijelenteni. Mióta csinálom ezt a blogot, remélem sikerült néhány szuper tippet adnom Neked arról, hogy miként tudod személyre szabni a Microsoft irodai programját. Ma megint beugrott pár hasznos információ, amit még nem osztottam meg. Íme!

Legyen olyan a felület, amilyennek te szeretnéd: Íme a Word testre szabása.

Word-testreszabas

Kezdő képernyő

Nem idegesít, hogy a Word ikonjára kattintva nem egy üres dokumentumot kapsz, hanem egy sokopciós kezdőképernyőt? Engem nagyon! Pontosabban már nem, mert körülbelül a második alkalommal megváltoztattam a beállítást, így meg is feledkeztem róla, hogy alaphelyzetben nem így nyílik meg. Persze tudom, hogy a jobbgombos megoldással sokan élnek, de mégis az az igazi, ha ikonról nyitod meg a Wordöt.

Ha elhatározásra jutottál, és a 2013-as verziót használod, akkor először is kattints a Fájl menüpontra. Itt válaszd ki a Beállítások opciót (régi jó ismerősünket). Ha ideértél, akkor nem is kell tovább kutatnod, mert az általános beállításoknál jó helyen vagy. Görgess legalulra, az Indítási beállításokhoz. Végezetül foszd meg automatikus pipájától A kezdőképernyő megjelenítése az alkalmazás indításakor rubrikát. Most már ikonról indíthatod az üres dokumentumot. Hidd el, így az igazi!

Unod a nagy fehérséget? – háttértémák

Én néha nagyon unom, hogy pontosan ugyan azt a vakítóan fehér felületet látom minden nap, sok órán keresztül. A Word szerencsére személyre szabható. Ha nem is vagy bejelentkezve, legalább annyit elérhetsz a 2013-as verzióban, hogy ne legyen világítóan fehér minden. Ehhez csak a Fájl menüpontra kell kattintanod, majd kiválasztani alulról a Fiókot. Itt, az Office témákat legörgetve láthatod, hogy alapértelmezetten a fehér van kiválasztva, de ezt átcserélheted világos- vagy sötétszürkére.

Ne konvertálj össze-vissza – olvasás a Wordben!

Ne konvertálj össze-vissza – olvass a Wordben!

Manapság egyre több, s ráadásul ingyenes konvertáló program tölthető le, vagy használható akár a neten, néha még e-mail cím megadása nélkül is.

Biztos előfordult már veled, hogy egy Word dokumentumot PDF-ben szerettél volna viszontlátni, vagy fordítva, esetleg Word dokumentumot valamilyen e-book formátumban stb. A Word azonban van olyan jó program, hogy az olvasásért ne kelljen másra váltanod!

Olvasas-wordben

Olvasás Wordben

Ahhoz, hogy a Wordben is kényelmesen tudj olvasni, nézetet kell váltanod. Automatikusan a Word nyomtatási elrendezésben van, ennek megváltoztatásához ki kell választanod a Nézet menüpontot fölülről. Ezt követően baloldalt látsz három fő elrendezési típust:

  • Olvasás képernyőn (2013-as verzióban Olvasásmódnak nevezik)
  • Nyomtatási elrendezés
  • Webes elrendezés

Olvasasi-nezet
Ezúttal az Olvasás képernyőn módra lesz szükséged. Ha kattintottad, máris kapsz egy új Word felületet! A Nézet menüpont alatt egészen sok mindent beállíthatsz. Ha az automatikus beállításon hagyod, akkor az elrendezés hasábos, a hasábszélesség pedig alapértelmezett (persze kedved szerint ezeket is meg tudod változtatni). Ebben a módban a bal és a jobb gombokkal tudsz váltogatni.

Ami miatt én magam szeretem az olvasásmódot használni, – bár sajnos csak a 2013-as verzió óta elérhető – az az, hogy meg tudom változtatni a háttér színét. Ez az Oldalszínre kattintva lehet a megszokott fehér, szépiaszín vagy inverz. Az inverz azt jelenti, hogy a betűszín helyett a háttér lesz fekete, és a betűszín fehér. Ez jól jöhet, ha már kicsit belefáradt a szemed az olvasásba: felélénkít.

A szépiaszín viszont általában a legajánlatosabb az olvasáshoz. Némileg ugyanis megszelídíti a Word dokumentum amúgy sokszor vakító fehérségét, így lehetővé teszi, hogy tovább olvass anélkül, hogy belefájdulna a fejed.

Ha végeztél az olvasással és visszatérnél a szerkesztési módba, ezt is könnyedén megteheted. Kattints ismételten a Nézet fülre és legfelül válaszd a Dokumentum szerkesztését.

Ne vesszen kárba a munkád – mentés Wordben

Ne vesszen kárba a munkád – mentés Wordben

Előfordul, hogy egy váratlan hiba miatt elvész a munkánk, ami akár több óránkba is kerülhetett, és ez nagyon dühítő. Ráadásul nem elég, hogy megsemmisül a dokumentum, de még újra is kell kezdenünk, ami rettentően bosszantó, sőt, abban is biztosak vagyunk, hogy az új már nem lesz ugyan olyan jó.

Mentes

Ha Te is kerültél már hasonló helyzetbe, akkor van egy jó hírem számodra! Létezik megoldás, csak egy kis beállításon múlik az egész.

Kényszeres mentés

Sajnos sokakban természetes mentési ösztönt vált ki az, hogy egy-egy rendszerhibával pórul jártak. Ez hamar válik kényszeressé. Nem baj, ha gyakran mentesz, de többeknél láttam már azt, hogy miközben már-már felgyullad az ujjaik alatt a billentyűzet, félpercenként ütik le a CTRL+S kombinációt is.

Ezzel nem is lenne semmi baj, hiszen a billentyűkombinációval való mentés alapvetően gyors és egyszerű, azonban az már kellemetlen tud lenni, ha eluralkodik rajtunk ez a szokás. Ha Te is azt veszed észre magadon, hogy a CTRL+S gyakrabban hagyja el az ujjaidat, mint a szavak, akkor ajánlok Neked valami mást!

Automatikus mentés

Szerencsére a Wordben be tudod állítani azt, hogy a szerkesztett dokumentumodat a rendszer időnként automatikusan elmentse. Nincs más dolgod, mind megnyitni a Fájl menüpontot, és kattintani a lista alján szereplő Beállításokat.

Ezután értelemszerűen választ a Mentés fület. Itt több beállítási lehetőség közül válogathatsz, kalandozz kedvedre! Amire most szükségünk van, az a Dokumentumok mentése alatt szereplő, Automatikus helyreállítási adatok opció. Ez egyrészt legyen kipipálva, másrészt láthatod, hogy tartozik hozzá egy számláló, ami automatikusan 10 percre van állítva, de leveheted egészen 1 percig. Ha ezt beállítod, nem kell többé aggódnod a kék halál miatt, és az sem szükséges, hogy CTRL+S kombinációra pazarold a napjaid egy jelentős részét.

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!