Google Dokumentum kategória bejegyzései

Google Táblázat – Mert mindenki megérdemel egy remek segítőtársat!

Google Táblázat- Mert mindenki megérdemel egy remek segítőtársat!

Egy táblázatkezelő rengeteget segíthet az irodai munkában. Ennek hála ugyanis sokkal egyszerűbb rendszerezni az iratokat, kordában tartani az adatokat és ráadásul könnyebb megtalálni egy-egy dokumentumot is. Mindezek miatt – mondhatni – egy táblázatkezelő program ismerete elengedhetetlenül fontos egy ilyen munkakörben.

Google-tablazat-segitotars

Eddig nem foglalkoztál ezzel a lehetőséggel?

Akkor most itt az ideje, hogy megismerd a Google Táblázatot, ami rendkívül sokat segíthet a mindennapok során. Ebben az on-line programban ugyanis rengeteg remek lehetőség rejtőzik, ami csakis arra vár, hogy valaki kiaknázza őket.

És miért ne lehetnél Te ez a valaki?

Mert nem ismered a programot?

Aggodalomra semmi ok, most itt a lehetőség, hogy belemélyedj a Google Táblázat használatába. Cikksorozatomban bemutatom a programban rejtőző lehetőségeket, méghozzá teljesen az alapoktól. Ennek köszönhetően valami újít tanulhatsz meg, ha még egyáltalán nem ismered a programot, de akkor is, ha már találkoztatok egymással.

Már elindultunk a felfedezőúton.

Korábbi írásaimban bemutattam, hogy hogyan tudsz regisztrálni, és miképp hozhatsz létre új táblázatot. Ezt követően elkezdtük az ismerkedést is, a menürendszer egyes elemeiről már szó esett.

Mindezek alapján mi mással folytathatnánk a Google Táblázat (angolul Sheet) boncolgatását, mint a következő opciókkal?

Vágjunk is bele!

Nézet

Ez az opció segít egyedivé tenni a programot. Lehetőséged van eltüntetni (vagy éppen megjeleníteni) a rácsvonalakat, a védett tartományokat, a szerkesztőlécet, a képleteket, a kompakt vezérlőket és a rejtett munkalapokat. És itt van lehetőséged arra is, hogy a táblázatot teljes képernyőre rakd, és így még könnyebben átlásd.

Szintén a szerkesztést könnyítheti meg a Nézet menüpontban található, Rögzítés opció, aminek segítségével bizonyos sorokat és oszlopokat fixálhatsz. Hogy ez miért jó? Mert így, ha már a 100. oszlopot szerkeszted, nem kell visszaugranod a táblázat elejére, hanem minden esetben láthatod, hogy éppen melyik kategóriát töltöd ki.

Beszúrás

A menürendszer következő opciója szintén sok lehetőséget rejt. A beszúrásnál megtalálhatjuk a sorok és oszlopok beillesztését (alulra és felülre), hozzáadhatunk új munkalapot a táblázathoz, valamint képet, linket, űrlapot és rajzot is létrehozhatunk a dokumentumon belül. Mindezek mellett megjegyzést és jegyzetet is készíthetünk, ezzel is segítve a későbbi munkánkat, vagy mások munkáját (hisz a megosztott táblázatot egyszerűbbé tehetjük ezzel).

És itt találjuk a grafikon lehetőségét is.

De mégis hogyan hozzunk létre egyet?

  1. Jelöld ki a cellákat, amelyek értékéből el szeretnéd készíteni a grafikont.
  2. Kattints a Beszúrás/Grafikon opcióra.
  3. Válaszd ki az ideális formát, szerkeszd kedved szerint, majd illeszd be.
  4. Ezt követően továbbra is változtathatod a paramétereket, ehhez a jobb felső sarokban található kis nyílra kell kattintanod, és kiválasztanod a szükséges opciót.

Függvények beszúrása

A táblázat sajátossága, hogy függvény beszúrására is lehetőség van, amelyeknek több típusa is létezik. Na de melyiket mire használhatjuk?

  • SUM – a kijelölt értékeket adja össze
  • AVERAGE – kiszámítja a megjelölt cellák értékének átlagát
  • COUNT – megszámlálja a lekérdezés eredményeként kapott cellák számát
  • MAX – megadja az adott tartomány legnagyobb értékét
  • MIN – megadja az adott tartomány legkisebb értékét
  • Továbbiak – itt megannyi függvényt találhatsz még, amelyek segíthetnek a mindennapi munkádban.

Hogy hogyan használd a függvényeket?

  1. Kattints abba a cellába, ahova a függvényt szeretnéd beszúrni.
  2. Válaszd ki azt a függvényt, amelyik megadja neked a kívánt eredményt.
  3. Az egérrel válaszd ki azokat a cellákat, amelyek értékével számolni akarsz. Ha egymás mellettieket akarsz kiválasztani, akkor érdemes nyomva tartanod a bal egérgombot és így kijelölni az őket.
  4. Nyomj Entert.
  5. Ha nem látszik az érték, akkor a Nézet/Minden képlet opciót pipáld ki.

Tedd könnyebbé Te is a mindennapi munkádat! Egy táblázatkezelő programnak komoly hasznát veheted az irodában, de akár a tanulmányaid, vagy az otthoni teendőid során is élvezheted a benne rejlő előnyöket. Most itt a lehetőség, hogy rendkívüli jártasságra tegyél szert – térj vissza legközelebb is, és kapcsolódj be a Google Táblázat felfedezésébe.

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!

 

Google Dokumentum – Egy utazás vége

Google Dokumentum – Egy utazás vége

Ha egy utazást tervezel, akkor pontosan összeállítod a programot, hogy mindenre jusson időd. Így biztos lehetsz benne, hogy alaposan megismerheted az úticélt, és rengeteg pozitív élménnyel térhetsz haza. Egy hasonlóan megtervezett és alapos utazásra hívtalak meg néhány héttel ezelőtt, amikor belekezdtem a Google Dokumentum bemutatásába. Ennek az utazásnak most a végére érünk, de még tartogatok néhány igazán érdekes „látnivalót” a számodra. Tarts velem ma is, hogy a szövegszerkesztő világának minden részletét megismerhesd!

Google-Dokumentum

Az ismerkedést egészen elölről kezdtük, a regisztráció és a legalapvetőbb funkciók megismerésével. Ezt követően részletesen áttekintettük a menürendszert, hogy így mindig tudd, hogy merre kell indulnod. Most pedig elárulok még néhány érdekességet, amik természetesen nagyban megkönnyíthetik a Google Dokumentum használatát.

A szerkesztés lehetőségei

A menürendszer alaposan megismerhetted a korábbi bejegyzések segítségével, azonban sokszor egyszerűbb módon is szerkesztheted a dokumentumot. Közvetlenül a menürendszer alatt találod meg az eszköztárat, amelyből egy kattintással elérheted a különböző funkciókat.

Google-Dokumentum-eszkoztar

Hogy mégis miket?

Itt megtalálhatod a más szövegszerkesztőkből megszokott lehetőségeket – a betűk típusának, méretének, színének, hátterének beállítási lehetőségeit. Emellett a szöveg elhelyezése, a stílusok használata, a megjegyzés és link hozzáadás, a sorköz megváltoztatása, valamint a felsorolás elkészítése is egyszerűen elérhető.

De találhatsz két lehetőséget is, amelyek nagyban megkönnyíthetik a szerkesztést.

Ha a szövegben több helyen szeretnéd használni ugyanazt a formázást, akkor nincs szükség arra, hogy minden esetben külön-külön, egyesével elvégezd a változtatásokat. Ha már egy esetben elérted a kívánt stílust, akkor ezt egyszerűen másolhatod – csupán használd a balról negyedikként megtalálható formátum másoló „festő henger” opciót. Jelöld ki a már megszerkesztett szövegrészt, válaszd ki a hengert – ami „felveszi a festéket” –, majd kattints a formázni kívánt szóra vagy szövegrészre.

Hogy neked inkább a formázás eltüntetésére lenne szükséged? Akkor van egy másik jó tippem! Jelöld ki a formázott szót, és válaszd az eszköztér végén található „Formázás eltávolítás” gombot. Csupán egy kattintás, és a szöveg eredeti állapotba kerül.

Megosztás

A Google Dokumentum egyik legnagyobb előnye, hogy lehetőséget biztosít a megosztásra.

Hogy ez miért jó?

Mert így pár kattintással elküldheted az adott dokumentumot másoknak, akiknek különböző jogokat is biztosíthatsz. Lehetőséged van kizárólag a megtekintést engedélyezni – ebben az esetben az illető elolvashatja ugyan, de nem szerkesztheti az adott szöveget. Megoszthatod úgy is, hogy mások megjegyzést szúrhassanak be, de magán a szövegen ne alakíthassanak.

És magát a szerkesztést is engedélyezheted!

Ennek köszönhetően pedig valós időben változtathattok a szövegen. Így lesz rendkívül egyszerű a közös beszámoló megírása, a projektmunka elkészítése vagy akár egy tréning szervezése.

És mindeközben még cseveghettek is!

A Google Dokumentumot egyszerre többen is nézhetitek, és a csevegőablakban beszélhettek is egymással. Ennek köszönhetően minden kérdéses dolgot egyszerűen megvitathattok, nem lesz szükség közben telefonálásra vagy e-mail küldésére.

Billentyű kombinációk

Sokan vannak, akik nem szeretnek szövegszerkesztés közben kattintgatni. Az ő számukra nyújtanak kiváló megoldást a billentyűkombinációk, amikkel megannyi formázási lehetőség könnyen „előhívható”. Íme most néhány a leghasznosabbak közül.

  • Megnyitás: Ctrl+O
  • Visszavonás: Ctrl+Z
  • Újra: Ctrl+Y
  • Kivágás: Ctrl+X
  • Másolás: Ctrl+C
  • Beillesztés: Ctrl+V
  • Összes kijelölése: Ctrl+A
  • Kijelölés törlése: Ctrl+Shift+A
  • Keresés és csere: Ctrl+H
  • Lábjegyzet: Ctrl+Alt+F
  • Oldaltörés: Ctrl+Enter
  • Félkövér: Ctrl+B
  • Dőlt: Ctrl+I
  • Aláhúzás: Ctrl+U
  • Formázás törlése: Ctrl+\
  • Igazítás: balra – Ctrl+Shift+L; középre – Ctrl+Shift+E; jobbra – Ctrl+Shift+R; sorkizárt – Ctrl+Shift+J
  • Betűméret növelés: Ctrl+Shift+.
  • Betűméret csökkentése: Ctrl+Shift+,

Használd ki te is a Google Dokumentum megannyi lehetőségét! Vedd használatba ezt az on-line szövegszerkesztőt, és tapasztald meg a gyakorlatban mindazt, amit bemutattam. Tedd egyszerűbbé az irodai munkát – hiszen ezzel a programmal rengeteg lehetőség nyílik meg előtted, amit kár lenne kihagyni.

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!

Google Dokumentum – A menürendszer rejtelmei

Google Dokumentum – A menürendszer rejtelmei

Most itt a lehetőség, hogy megismerd a Google egyik kiváló szolgáltatását, az on-line szövegszerkesztő programot. Hétről-hétre egyre több részletet mutatok be, hogy így segítsem a program kezelését. Szeretnél Te is elmélyedni a Google Dokumentum világában? Akkor most itt a lehetőség, hogy mindent megtudj róla.

A Google Dokumentum egy on-line elérhető szövegszerkesztő program, amely részben hasonlít az offline használhatóakhoz, pl. Microsoft Office Word-höz. A kettő működésében természetesen vannak alapvető különbségek, de aki az egyiket részletesen megismeri, annak a másik kezelése már jóval egyszerűbb lesz.

Cikksorozatomban a Google kiváló lehetőségét mutatom be. Most a végére érünk egy hosszabb utazásnak, amely a regisztrálással kezdődött, és az első bemutatás után a menürendszer részleteivel folytatódott. Ha csak most csatlakozol, akkor érdemes felkeresned az oldalon a korábbi részleteket is, hogy így teljes képet kaphass.

Billentyuzet

És akkor most folytassuk is a felfedező utat a menürendszer Táblázatok pontjával!

Táblázatok

Ha használtál már szövegszerkesztő programot, akkor ez valószínűleg nem jelent túl nagy újdonságot a számodra.

A táblázatot a „Táblázat beszúrása” opcióra kattintva hozhatod létre. Alapvetően maximum 20×20-as méret lehetséges, de utólag hozzáadhatsz további oszlopokat és sorokat.

Ha már beillesztetted a táblázatodat, akkor ugyanebben a menüpontban szerkesztheted is azt. Lehetőséged van sorok és oszlopok beszúrására – felülre és alulra egyaránt. Törölhetsz egy-egy sort vagy oszlopot, de akár egyszerre a teljes táblázatot is eltüntetheted a dokumentumból. Ezek mellett egyesíthetsz és szétbonthatsz cellákat.

A „Táblázat tulajdonságai” opciót választva további szerkesztési lehetőségek nyílnak meg előtted. Itt beállíthatod a táblázat szegélyének színét és vastagságát; a cellák háttérszínét és a benne található szöveg elrendezését; valamint a teljes táblázat elhelyezését.

A sorokat és oszlopokat elválasztó vonalakat a dokumentumban könnyedén változtathatod – ha az egeret ezek fölé vezeted és rákattintasz bal gombbal, akkor egyszerűen arrébb húzhatod őket. Azonban a „Táblázat tulajdonságai” menüpontban ezek pontos értékét is beállíthatod – tehát ha fix szélességre és magasságra van szükséged, akkor ezt a lehetőséget érdemesebb használnod.

Bővítmények

A menürendszer következő opciója megannyi kiváló lehetőséget rejt. Ugyanis a Google Dokumentumot kedved szerint alakíthatod a különböző bővítmények letöltésével. Kattints a Bővítmények beszerzése opcióra, és válogass a megannyi program közül.

Na de hogyan?

Ha ezt a lehetőséget választod, akkor egy külön ablak nyílik meg. Ennek bal felső sarkában kiválaszthatod, hogy milyen jellegű segítségre van szükséged – a hatékony munka, az ismeretterjesztő, a közösség és kommunikáció, a segédprogramok valamint az üzleti eszközök témakörök közül.

Ha rátaláltál a számodra legmegfelelőbb lehetőségre, akkor pár kattintással telepítheted, ezt követően pedig a bővítmények menüpontból érheted el.

Lássunk most egy példát!

A Translate programot a Bővítmények/Bővítmények beszerzése/Segédprogramok útvonalon találtam meg. Az egér mutatóját a lehetőség fölé vezetve rákattintottam az ingyenes ikonra. Ezt követően a telepítéshez szükséges engedélykérést leellenőriztem, és az engedélyezés opciót választottam.

Megnyitottam a programot a Bővítmények/Translate/Start útvonalon keresztül, és máris használhattam. A szövegben kijelölt szövegrészt könnyedén lefordítottam különböző nyelvekre, és ha kellett, beilleszthettem a dokumentumba.

Súgó

A menürendszer következő tagja a Súgó, amire a segítségemmel nem lesz szükséged – ezért most erről nem is ejtek részletesen szót.

Mentések

A dokumentumban végrehajtott módosításokat egyszerűen leellenőrizheted a menüpontok végén található „Utoljára X perce/napon szerkesztették” vagy „A Drive mentette az összes módosítást” linkre kattintva. Ennek köszönhetően megtekintheted a dokumentum „életét”.

Mostanra már rengeteg fontos dolgot tudsz a Google Dokumentummal kapcsolatban. Ismered a regisztráció lépéseit és a belépés hogyanját, valamint részletes képed van a szövegszerkesztő különböző lehetőségeiről. Hogy mit érdemes még tudni erről a programról? A következő cikkemben további titkokat árulok el, amelyek a segítségedre lehetnek a dokumentum szerkesztésében. Ne maradj le az utazás végéről se, hogy megismerhesd a Google Dokumentum teljes világát!

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!

Google Dokumentum – Az on-line megoldás

Előfordult már veled, hogy mentés nélkül zártál be egy dokumentumot, munka közben tönkrement a számítógéped, vagy elment az áram? Ezt követően pedig órákon át próbáltad elővarázsolni az egész napi munkát, de végül újra kellett írnod? Akkor most hagy mutassam be a tökéletes megoldást – ez a Google Dokumentum. Ez az on-line szövegszerkesztő megannyi problémára kínál megoldást. De mégis milyen előnyei vannak? Miért ennyire nagyszerű?

Google-Dokumentum

A Google Dokumentum alapvetően hasonlít a Microsoft Word programjához, de mégis sok dologban eltér tőle. Ezek a különbségek pedig határozottan előnyére válnak ennek a lehetőségnek. Hogy mégis mik ezek?

  • a rendszer automatikusan elmenti a változtatásokat
  • a dokumentumot megoszthatod mással, így egyszerre többen is szerkeszthetitek
  • a szöveget a Google Drive tárhelyeden tárolhatod, így nem okozhat problémát ha baj van a számítógépeddel

Te is szeretnéd kihasználni ezeket a pozitívumokat?

Cikksorozatommal ehhez nyújtok segítséget!

Az eddigiek során már letisztáztuk az alapokat. Bemutattam, hogy hogyan hozhatsz létre saját fiókot. A részletes ismertetést pedig a menürendszerrel folytattam, hogy ennek köszönhetően mindig tudd, mit hol találhatsz meg. Ha lemaradtál volna az eddigiekről, akkor az oldalon megtalálod a korábbi cikkeket is.

Word

Most pedig folytassuk a Google Dokumentum megismerését!

Formázás

Szeretnéd egyedivé tenni a szöveget? Szeretnél kiemelni, aláhúzni, változtatni, szerkeszteni?

Akkor a formázás menüpontjában minden megtalálsz, amit keresel! Ugyanis az egyedi szövegek elkészítéséhez ezen keresztül vezet az út. Ha ide kattintasz, akkor megannyi lehetőség tárul eléd, amelyek között biztosan megtalálhatod a szükségest. Lássuk most, mik rejtőznek ebben a menüpontban.

  • félkövér – ha szeretnéd megvastagítani a betűidet
  • dőlt – ha szeretnél dőlt szöveget létrehozni
  • aláhúzás – ha valamit kiemelnél
  • áthúzás – ha valamit elfednél
  • felső index – ha pl. mértékegységet szeretnél jelölni
  • alsó index – ha alsó, kisbetűkre van szükséged
  • betűméret – ha változtatnál a betűk nagyságán
  • bekezdésstílusok – ha az adott bekezdésben különböző címsort állítanál be
  • igazítás – ha szeretnéd a szöveget balra/középre/jobbra helyezni, vagy éppen sorkizárt stílust alakítanál ki
  • sorköz – ha állítanál a sorok távolságán
  • listák – ha bármilyen felsorolást készítenél
  • formázás törlése – ha egy sima egyszerű szövegre vágysz, mindenfajta formázás nélkül
  • vonalak – ha egy általad beszúrt képnek szeretnél szegélyt készíteni
  • kép vágása – ha szeretnél változtatni a beszúrt kép méretein
  • képbeállítások – ha újraszíneznéd a képet, vagy változtatnál az átlátszóság, a fényerő vagy a kontraszt mértékén
  • kép cseréje – ha másik fotóra lenne szükséged
  • kép visszaállítása – ha eltüntetnéd az alakításokat
  • helyettesítő szöveg – ha bizonyos szöveget szeretnél megjeleníteni amikor nem látható a kép

Eszközök

Ebben a menüpontban érdekes dolgokra bukkanhatsz, amelyek rengeteget segíthetnek a szövegszerkesztésben.

A „Helyesírás ellenőrzésre” kattintva egy kis ablak jelenik meg. Ennek segítségével szóról-szóra átvizsgálhatod a dokumentumot, és kijavíthatod a hibákat. Az ellenőrző módosításokat ajánl fel a problémás szavak esetében, így gyorsan és egyszerűen javíthatod ki azokat – persze akár figyelmen kívül is hagyhatod a módosítást.

A „Kutatás” lehetővé teszi, hogy a program bezárása nélkül keress rá bármire az interneten. Több kategóriában kutathatsz, és a találatot rendkívül egyszerűen be is illesztheted a szövegbe. Ennek hatalmas előnye, hogy a program automatikusan beírja a forrást is, amit lábjegyzetben tüntet fel. Tehát ha például szakdolgozatírás közben szükséged van egy képre, akkor itt rákereshetsz, beszúrhatod a dokumentumba („drag and drop” technikával) és forrással együtt jelenik majd meg.

Ezeken felül az Eszközök menüpontban a következőket találhatod még meg.

  • A „Definiálás” lényegében egy szótár, amely szinonimák megtalálásában, vagy idegen szavak fordításában segíthet.
  • A „Szavak száma”-ra kattintva gyorsan ellenőrizheted az eddigi karakterek összegét.
  • A „Dokumentum lefordítását” választva szinte bármilyen nyelvre lefordíthatod a szöveget.
  • A „Beállítások” lehetőségét választva lehetővé válik, hogy bizonyos karaktereket szimbólumokra cserélj.
  • Valamint „Személyes könyvtárat” és „Szkriptet” is szerkeszthetsz.

Itt a lehetőség, hogy a kedved szerint formáld és szerkeszd a dokumentumodat. Válaszd a megfelelő lehetőséget a menüpontok közül, hogy egyedivé tedd a begépelt szöveget, vagy a beszúrt képet.

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!

Google Dokumentum

Google Dokumentum – Szövegszerkesztő-tanulmányút

A Google az évek során több szolgáltatást is kifejlesztett, amelyek mind nagyszerű lehetőségeket rejtenek. Ott van például a levelezőrendszer, a Gmail, amelyben több rendkívül hasznos funkció is megtalálható. De az egyik legkiválóbb lehetőség a Goodle Dokumentum, az on-line szövegszerkesztő program.

Hogy ez mitől olyan nagyszerű?

Billentyuzet

Mert bármilyen dokumentumot feltölthetsz, így az bárhol és bármikor elérhető lesz. Nem kell aggódnod, ha a laptopoddal probléma merülne fel, hiszen ezen a tárhelyen a lehető legnagyobb biztonságban vannak a szövegek. És emellett a program lehetővé teszi, hogy létrehozz, szerkessz és megossz szöveges dokumentumokat.

Cikksorozatomban ehhez nyújtok segítséget!

Ha hétről hétre visszatérsz, akkor hamarosan a Google Dokumentum minden lehetőségét ismerni fogod. Mostanra már elárultam, hogy hogyan hozhatsz létre saját tárhelyet és bemutattam a program legfontosabb paramétereit. Előző cikkemben pedig rátértem a menürendszer ismertetésére. Folytasd ma is velem ezt a felfedező utat, aminek a végén egy új, on-line világ vár rád.

A menürendszer titkai

Elsőre azt gondolhatnád, hogy erre felesleges időt pazarolni, hiszen ez a szövegszerkesztő biztosan ugyanúgy működik, mint a Microsoft Office Word. Azonban már korábban is utaltam rá, hogy ez az on-line lehetőség bár alapvetően hasonlít, de mégis sok mindenben különbözik az offline programtól. Ezt bizonyítja a menürendszer is, amelyben sok teljesen más és új funkciót találhatsz. Hogy pontosan miket?

Nézet

Erre az opcióra kattintva egyből megtalálhatod a „Nyomtatási elrendezés” lehetőséget – ezt kipipálva folyamatosan úgy fogod látni a szerkesztett dokumentumot, mint ahogy azt majd kinyomtatva a kezedben tarthatod.

A „Mód” több lehetőséget is rejt. Ha a „Szerkesztést” választod, akkor a dokumentumot a már megszokott módon folyamatosan alakíthatod. A „Javaslat” opció lényegében megegyezik a Word korrektúra nézetével. Ha erre kattintasz, akkor minden egyes változtatás megjegyzésként fog megjelenni – ezt érdemes például abban az esetben alkalmazni, ha a valaki más által létrehozott dokumentumot akarod javítani. A módosításokat jelző megjegyzéseket a későbbiekben elfogadhatod – létrejön a változtatás -, vagy el is utasíthatod. A „Megtekintés” lehetőségét választva csupán olvashatod a szöveget, de semmilyen változtatást nem eszközölhetsz rajta.

Továbbá a Nézet menüpontban teheted láthatóvá a vonalzót, az egyenlet eszköztárat, a helyesírási javaslatokat, tüntetheted el a kompakt vezérlőket (fejléc és menüsor) és teheted ki teljes képernyőre a szöveget.

Beszúrás

Ez az opció szintén tartogat néhány újdonságot. De előbb lássuk azok listáját, amik valószínűleg ismerősek lesznek.

  • Kép: a dokumentumba képet helyezhetsz. Ezt feltöltheted a számítógépedről, készíthetsz pillanatképet, használhatsz URL-címet, vagy akár a saját tárhelyedről is beilleszthetsz egyet.
  • Táblázat: a már Wordből is ismert lehetőség, a sorok és az oszlopok beállításának lehetőségével.
  • Lábjegyzet: értelemszerűen a kijelölt szöveghez lábjegyzetben fűzhetsz magyarázatot.
  • Speciális karakter: a Wordből ismert „szimbólumok” lehetősége.
  • Vízszintes vonal
  • Oldalszám: kiválaszthatod a beszúrás helyét.
  • Oldaltörés: hogy gyorsan új oldalt nyithass
  • Fej- illetve lábléc: ez ugyanúgy működik, akárcsak más programokban.

És most nézzük át az érdekességet tartogató lehetőségeket is.

  • Link: beírhatsz bármilyen szöveget, amelyhez egy általad megjelölt linket rendel majd a program. Mindehhez kiváló segítséget is kapsz, hiszen amikor elkezded begépelni az internetes lehetőséget, akkor a rendszer erre automatikusan rákeres, és különböző lehetőségeket ajánl.
  • Egyenlet: ezt kiválasztva máris megjelenik az ehhez szükséges eszköztár, így megkönnyítve a szerkesztést.
  • Rajz: külön ablakban jelenik meg egy „festővászon”, amelyre változatos képet alkothatsz. Lehetőséged van különböző formák, színek és szöveg alkalmazására is – így elkészítve az általad beszúrni kívánt művet.
  • Megjegyzés: kijelölt szöveghez vagy képhez írhatsz bármilyen szöveget.
  • Könyvjelző: egy szabadon kiválasztott helyre könyvjelzőt szúrhatsz, így segítve az olvasást, és bizonyos helyek megtalálását.
  • Tartalomjegyzék: ha ezt szeretnéd beszúrni, akkor a szöveg szerkesztése közben használd a különböző címsor lehetőségeket, amelyekből a program automatikus egy linkekkel ellátott tartalomjegyzéket készít.

Ha szeretnéd átlátni a Google Dokumentum minden lehetőségét, akkor ne feledd – itt hétről-hétre folytatódik ez a felfedezés.

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!