Gmail kategória bejegyzései

Google Dokumentum – Az on-line megoldás

Előfordult már veled, hogy mentés nélkül zártál be egy dokumentumot, munka közben tönkrement a számítógéped, vagy elment az áram? Ezt követően pedig órákon át próbáltad elővarázsolni az egész napi munkát, de végül újra kellett írnod? Akkor most hagy mutassam be a tökéletes megoldást – ez a Google Dokumentum. Ez az on-line szövegszerkesztő megannyi problémára kínál megoldást. De mégis milyen előnyei vannak? Miért ennyire nagyszerű?

Google-Dokumentum

A Google Dokumentum alapvetően hasonlít a Microsoft Word programjához, de mégis sok dologban eltér tőle. Ezek a különbségek pedig határozottan előnyére válnak ennek a lehetőségnek. Hogy mégis mik ezek?

  • a rendszer automatikusan elmenti a változtatásokat
  • a dokumentumot megoszthatod mással, így egyszerre többen is szerkeszthetitek
  • a szöveget a Google Drive tárhelyeden tárolhatod, így nem okozhat problémát ha baj van a számítógépeddel

Te is szeretnéd kihasználni ezeket a pozitívumokat?

Cikksorozatommal ehhez nyújtok segítséget!

Az eddigiek során már letisztáztuk az alapokat. Bemutattam, hogy hogyan hozhatsz létre saját fiókot. A részletes ismertetést pedig a menürendszerrel folytattam, hogy ennek köszönhetően mindig tudd, mit hol találhatsz meg. Ha lemaradtál volna az eddigiekről, akkor az oldalon megtalálod a korábbi cikkeket is.

Word

Most pedig folytassuk a Google Dokumentum megismerését!

Formázás

Szeretnéd egyedivé tenni a szöveget? Szeretnél kiemelni, aláhúzni, változtatni, szerkeszteni?

Akkor a formázás menüpontjában minden megtalálsz, amit keresel! Ugyanis az egyedi szövegek elkészítéséhez ezen keresztül vezet az út. Ha ide kattintasz, akkor megannyi lehetőség tárul eléd, amelyek között biztosan megtalálhatod a szükségest. Lássuk most, mik rejtőznek ebben a menüpontban.

  • félkövér – ha szeretnéd megvastagítani a betűidet
  • dőlt – ha szeretnél dőlt szöveget létrehozni
  • aláhúzás – ha valamit kiemelnél
  • áthúzás – ha valamit elfednél
  • felső index – ha pl. mértékegységet szeretnél jelölni
  • alsó index – ha alsó, kisbetűkre van szükséged
  • betűméret – ha változtatnál a betűk nagyságán
  • bekezdésstílusok – ha az adott bekezdésben különböző címsort állítanál be
  • igazítás – ha szeretnéd a szöveget balra/középre/jobbra helyezni, vagy éppen sorkizárt stílust alakítanál ki
  • sorköz – ha állítanál a sorok távolságán
  • listák – ha bármilyen felsorolást készítenél
  • formázás törlése – ha egy sima egyszerű szövegre vágysz, mindenfajta formázás nélkül
  • vonalak – ha egy általad beszúrt képnek szeretnél szegélyt készíteni
  • kép vágása – ha szeretnél változtatni a beszúrt kép méretein
  • képbeállítások – ha újraszíneznéd a képet, vagy változtatnál az átlátszóság, a fényerő vagy a kontraszt mértékén
  • kép cseréje – ha másik fotóra lenne szükséged
  • kép visszaállítása – ha eltüntetnéd az alakításokat
  • helyettesítő szöveg – ha bizonyos szöveget szeretnél megjeleníteni amikor nem látható a kép

Eszközök

Ebben a menüpontban érdekes dolgokra bukkanhatsz, amelyek rengeteget segíthetnek a szövegszerkesztésben.

A „Helyesírás ellenőrzésre” kattintva egy kis ablak jelenik meg. Ennek segítségével szóról-szóra átvizsgálhatod a dokumentumot, és kijavíthatod a hibákat. Az ellenőrző módosításokat ajánl fel a problémás szavak esetében, így gyorsan és egyszerűen javíthatod ki azokat – persze akár figyelmen kívül is hagyhatod a módosítást.

A „Kutatás” lehetővé teszi, hogy a program bezárása nélkül keress rá bármire az interneten. Több kategóriában kutathatsz, és a találatot rendkívül egyszerűen be is illesztheted a szövegbe. Ennek hatalmas előnye, hogy a program automatikusan beírja a forrást is, amit lábjegyzetben tüntet fel. Tehát ha például szakdolgozatírás közben szükséged van egy képre, akkor itt rákereshetsz, beszúrhatod a dokumentumba („drag and drop” technikával) és forrással együtt jelenik majd meg.

Ezeken felül az Eszközök menüpontban a következőket találhatod még meg.

  • A „Definiálás” lényegében egy szótár, amely szinonimák megtalálásában, vagy idegen szavak fordításában segíthet.
  • A „Szavak száma”-ra kattintva gyorsan ellenőrizheted az eddigi karakterek összegét.
  • A „Dokumentum lefordítását” választva szinte bármilyen nyelvre lefordíthatod a szöveget.
  • A „Beállítások” lehetőségét választva lehetővé válik, hogy bizonyos karaktereket szimbólumokra cserélj.
  • Valamint „Személyes könyvtárat” és „Szkriptet” is szerkeszthetsz.

Itt a lehetőség, hogy a kedved szerint formáld és szerkeszd a dokumentumodat. Válaszd a megfelelő lehetőséget a menüpontok közül, hogy egyedivé tedd a begépelt szöveget, vagy a beszúrt képet.

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!

Google Dokumentum – Az on-line szövegszerkesztő világa

A Google-ben megannyi lehetőség rejlik, amelyek kivétel nélkül azért jöttek létre, hogy megkönnyítsék a mindennapokat. Nem kell aggódnod a számítógéped összeomlása miatt, hiszen az on-line tárhelyen bármikor és bárhol elérhetőek lehetnek a különböző dokumentumaid. És ez a felület lehetővé teszi, hogy létrehozz, szerkessz és másokkal megossz – többek között – szöveges fájlokat.

A Google Dokumentum világába már korábban „bekopogtunk” – a különböző instrukciók segítségével már te is létrehozhattál egy felhasználói fiókot, és megismerhetted a legalapvetőbb dolgokat. (Ha ezt esetleg kihagytad volna, akkor ismerkedj meg az alapokkal előző bejegyzésem segítségével.) Most azonban itt az ideje, hogy ne csak bekopogtassunk, hanem át is lépjük a küszöböt és szétnézzünk az elénk táruló széles világban.

Google-Dokumentum-menu

A legjobb, ha az ismerkedést a menürendszerrel folytatjuk!

A menürendszert közvetlenül a múlt héten ismertetett fejléc alatt találhatod. Amennyiben ez nem látható, akkor egyszerűen láthatóvá teheted. Csupán a jobb felső sarokban található, lefelé mutató nyílra kell kattintanod.

Menürendszer lépésről-lépésre

Fájl

Már ennél az opciónál kiderül, hogy ez a szövegszerkesztő igen sok dologban különbözik a Wordtől – hiszen megannyi lehetőséget találhatsz itt, ami nincs meg a másikban. Ez természetesen a két program alapvető különbségéből ered, abból, hogy a Google Dokumentum egy on-line program.

Éppen ezért a menüben elérhető Fájlban rábukkanhatsz a Megosztás, a Letöltés, a Közzététel az interneten, a Csatolás e-mailhez lehetőségekre. Ezek mellett természetesen a már megszokott opciókat is felfedezheted – úgy mint az Új dokumentum létrehozása, a Megnyitás, az Átnevezés, a Másolat készítése.

Ha az adott dokumentumot mappába szeretnéd menteni, kinyomtatnád, törölnéd, illetve megváltoztatnád az alapértelmezett nyelvet vagy az előzményeket szeretnéd átnézni – akkor a Fájl menüpontban mindent megtalálsz, amire szükséged van.

Talán furcsának találod, hogy a mentés gomb nincs a különböző lehetőségek között. Ennek azaz oka, hogy a program automatikusan elmenti a változtatásokat, ezzel is megkönnyítve a használatot. Úgyhogy ne aggódj, ha véletlen bezárod a dokumentumot – minden változtatást megtalálhatsz, amikor újra megnyitod.

Szerkesztés

Ebben a menüpontban nem fog sok meglepetés érni, hiszen az alapvető szerkesztési lehetőségeket találhatod meg, mégpedig a következőket.

  • Visszavonás – az utolsó változtatást vonhatod vissza.
  • Újra – a visszavont változtatást újra elérhetővé teheted.
  • Kivágás – a kijelölt szöveget vagy képet kivághatod a dokumentumból.
  • Másolás – a kijelölt szöveget vagy képet másolhatod, és az eredeti is megmarad.
  • Beillesztés – a kivágott, illetve másolásra kijelölt szöveget vagy képet illesztheted be az adott helyre, alkalmazva az adott formázási opciót.
  • Beillesztés formázás nélkül – a kivágott, illetve másolásra kijelölt szöveget vagy képet illesztheted be az adott helyre, megtartva az eredeti formázási beállításokat.
  • Összes kiválasztása – ezzel az opcióval mindent kijelölhetsz a dokumentumban.
  • Kijelölés törlése – egy kattintással törölhetsz minden kijelölést a dokumentumban.
  • Keresés és csere – rákereshetsz egy tetszőleges szóra vagy kifejezésre, amit egyszerűen lecserélhetsz másra. Ezzel könnyedén kiszűrheted a dokumentumban a szóismétléseket, így téve tökéletessé a megfogalmazottakat.

Mindezeken felül egy érdekes dologra bukkanhatsz még a Szerkesztés menüpontban. Az Internetes vágólap – mint ahogy a neve is mutatja – egy olyan funkció, amellyel vágólapra helyezhetsz bármilyen szöveget vagy képet. Hogy ez miért jó?

  • egyszerre több dolgot is kijelölhetsz
  • képet és szöveget is a vágólapra helyezhetsz
  • könnyen „átjárhatóvá” teheted a dokumentumok egyes elemeit

Hogy hogyan használd?

Jelöld ki azt a részletet, amit szeretnél vágólapra helyezni. >> Kattints a Szerkesztés/Internetes vágólap/Kijelölés másolása az internetes vágólapra. Érdemes tudni, hogy ezzel a néhány lépéssel akármennyi szöveget vagy képet felvehetsz a „listára”. >> Nyisd meg a másik dokumentumot. >> Kattints a Szerkesztés/Internetes vágólapra, és válaszd ki a vágólapra helyezett részletek közül azt, amelyiket szeretnéd beilleszteni. Látni fogod, hogy ezt két változatban is megteheted, vagy Rich Text vagy HTML formában.

Jó hír, hogy a vágólapra helyezett szöveget a program 30 napig megtartja, tehát néhány órával, nappal vagy héttel később is felhasználhatod.

Következő cikkemben továbbra is segítek megismerni a Google Dokumentumot. Látogass vissza és legyél te is a megannyi lehetőség ismerője – hogy bátran és megfelelően használhasd ezt a programot.

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!

Google Dokumentum

Google Dokumentum – Egy kiváló megoldás a mindennapokra

Képzeld el, hogy van egy lehetőség, amivel minden dokumentumodat biztonságban tudhatod. Nem kell aggódnod, ha elromlik a számítógéped vagy, ha véletlen letörölnél egy fontos iratot.  Ráadásul bárhol és bármikor hozzáférhetsz, hiszen megtalálod az on-line tárhelyeden. De mi ez a lehetőség? Ez nem más, mint a Google Dokumentum. És mit kell róla tudni?

Google Dokumentum

Google Dokumentum

Ha ismered a Microsoft Office Word szerkesztési lehetőségeit, akkor a Google Dokumentum nem fog sok meglepetést okozni. Alapvetően nagyon sok hasonlóság van a kettő között, de mégis rábukkanhatunk néhány egyedi dologra. Éppen ezért érdemes alaposan elmélyedni a lehetőségben, hogy így mindig tudd, hol találod amire épp szükséged van. Ebben segítek most.

Kezdjük az alapoktól!

Hogyan tudsz létrehozni egy dokumentumot?

A Google szolgáltatásait akkor tudod igénybe venni, ha regisztrálsz. Ezt könnyedén megteheted, a www.gmail.com elérhetőségen. Itt nincs más dolgod, mint lépésről lépésre követni az instrukciókat, és ezt követően máris megnyílik előtted a Google birodalma, ahol megannyi lehetőségre bukkanhatsz.

Google-alkalmazasok

A dokumentumot két módon hozhatod létre.

Ha belépsz az újonnan létrehozott (vagy már régóta működő) Gmail fiókodba, akkor a jobb felső sarokban az alkalmazások ikonra kattintva eljuthatsz a Google Drive tárhelyhez. Itt kattints legfelső piros, „ÚJ” gombra, és válaszd ki a Dokumentum opciót.

Google-uj-dokumentum

A Drive-ra a következő linken is rátalálhatsz: drive.google.com. Itt belépve ugyanaz a teendőd, mint az előbbi esetben, a legfelső piros, „ÚJ” gombra kattintva rátalálhatsz a dokumentumra.

Az első pillantás

Ha követted az instrukciókat, akkor máris megnyílt az új Google Dokumentumod.

Elsőként nézzük végig a fejlécet.

Google-dokumentum-fejlec

A bal felső sarokban láthatod a Dokumentum ikonját. Mellette az aktuálisan megnyitott dokumentum elnevezését, ami jelenleg még „Névtelen”. Továbbnézve egy csillagot és egy mappa ikont is találhatsz. A jobb felső sarokban ellenőrizheted, hogy a saját e-mail címeddel vagy belépve, illetve itt találod megosztás lehetőségét is.

Mindezek alatt van a menüsor. A továbbiakban ezt részletesen áttekintjük majd, hogy egyszerűen megtudhasd, mit hol találsz meg.

Ezeket könnyedén el tudod rejteni, ha a szerkesztés közben zavarnának, ehhez az eszköztár végén található felfelé mutató nyílra kell kattintanod. Ezen kívül az eszköztár ugyanazokat az elemeket tartalmazza, mint a Microsoft Office Word.

Induljon a felfedezés!

Mi mire való a fejlécben?

A Dokumentumok főoldal

A korábban említett ikon a bal felső sarokban elnavigál a Dokumentumok főoldalára. Itt találhatod meg az összes szöveges doksit, amelyet vagy te hoztál létre, vagy megosztottak veled. Ez kiváló lehetőség, amennyiben valamilyen régebbi szöveget keresel.

Az elnevezés

Ahhoz, hogy nevet adj a frissen létrehozott dokumentumodnak, nem kell sokat tenned. Ugyanis a fejlécben található névrere kattintva máris gépelheted a címet. Ha innen elkattintasz, a rendszer automatikusan elmenti a változtatást.

Csillagozás

A különböző dokumentumokat elláthatod csillaggal. Hogy ez miért jó? Így megjelölheted a fontosakat, vagy az éppen aktuálisakat, amiket a Drive kezdőlapjának bal oldalán található „Csillagozott” menüpont alatt találhatsz majd meg. Így könnyedén ráakadhatsz a megjelöltekre, amiket így külön is kezelhetsz.

Mappába helyezés

Ha szeretnéd elhelyezni a frissen létrehozott dokumentumot, akkor ezt néhány kattintással egyszerűen megteheted. Kattints az oldal tetején található mappa ikonra, így megnyílik a Drive tárhelyed. Ezen belül könnyedén kiválaszthatod azt a mappát, ahova át szeretnéd helyezni a szöveget. Ez így természetesen sokkal egyszerűbb, mint a főoldalon belül.

Megosztás

Akárcsak minden más fájlt, az adott dokumentumot is van lehetőség megosztani másokkal. Erre a jobb felső sarokban található kék gombra kell kattintani. Ezen belül több lehetőség közül is választhatsz, elküldheted másoknak e-mailben a meghívót, de egy direkt linket is készíthetsz, amelyet bármilyen platformon továbbíthatsz a kiválasztottaknak.

A további beállításokra és lehetőségekre is kíváncsi vagy? Látogass vissza később az oldalra, hogy megtudhass minden hasznos információt.

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!

Google Drive: tárhely mindenkinek

Google tárhely mindenkinek

Előfordult már veled, hogy hirtelen elromlott a laptopod és az összes tárolt adatod egyik pillanatról a másikra semmivé vált? Szükséged lett volna egy fájlra a számítógépedről, de éppen nem voltál gépközelben? Vagy esetleg szeretnél nagyobb fájlokat is megosztani az ismerőseiddel? Akkor számodra is tökéletes megoldás a Google Drive. Ne hagyd, hogy a technika kibabráljon veled, hiszen ez a lehetőség mindenki számára adott.

Google-Drive-tarhely

A Google Drive a fájlok tárolására, szinkronizálására, szerkesztésére, megosztására és létrehozására megalkotott szolgáltatás. Ez néhány évvel ezelőtt, 2012-ben indult be, és azóta már rengetegen fedezték fel az előnyeit. Megannyian élnek a lehetőséggel, hogy így kevesebb problémájuk legyen a „technika ördögével”.

De mégis milyen előnyei vannak a Google Drive-nak?

  • Az on-line tárhely mérete 15 GB, tehát igen nagy fájlok tárolására is alkalmas. Ha kinőnéd az ingyenes keretet, akkor havi kb. 500 Ft-ért 100 GB, havi 2.800 Ft-ért pedig 1 TB tárhelyet is bérelhetsz.
  • Bármilyen formátum feltölthető, a rendszer ugyanúgy tudja kezelni a képet, hangot, videót, valamint a táblázatokat és a dokumentumokat is.
  • A Goggle Drive-ban létrehozhatsz mappákat, így kiválóan rendszerezheted a különböző fájlokat és dokumentumokat.
  • Lehetőség van különböző dokumentumok létrehozására is. Ezeket megoszthatod másokkal, így egyszerre többen is szerkeszthetitek őket. Ez kiváló pl. bármilyen szervezési munkálatok esetén.
  • A szolgáltatás okostelefonra vagy számítógépre is letölthető. Ebben az esetben létrejön egy különleges mappa, és minden egyes ebbe mentett vagy másolt fájl automatikusan szinkronizálódik.
  • A Drive szolgáltatásának hála lehetővé vált nagyobb kiterjedésű fájlok továbbítása és megosztása. Lényegében szinte „bármekkora” dokumentumot csatolhatsz egy-egy e-mailhez.
  • A Drive-ra feltöltött fájlokat megoszthatod az ismerőseiddel, munkatársaiddal – őket e-mailben meghívva, vagy számukra egy direkt linket elküldve.

Hogyan lehet valakinek Google Drive-ja?

Ahhoz, hogy te is tulajdonosa lehess ennek a remek lehetőségnek, lehet, hogy semmit nem kell tenned.

google-drive-logo-2014

Ha van már érvényes Gmail postafiókod, akkor a szolgáltatás bárhol és bármikor elérhető a számodra. Csupán be kell lépned a levelezőrendszerbe, és onnan el tudsz navigálni a Drive-ba – a jobb felső sarokban található alkalmazások ikonra kattintva nyithatod meg.

Ha még nincsen postafiókod, akkor hozz létre egyet. Ez csupán néhány kattintásba kerül, és utána megnyílik számodra a Google ezen szolgáltatása is.

Milyen lehetőségek rejlenek a Google Drive tárhelyben?

A legalapvetőbb lehetőség, hogy erre a felületre bármilyen dokumentumot felmásolhatsz a saját gépedről. Lényegében a felhőben létrehozhatsz egy saját mapparendszert, amelybe felmásolhatod mindazt, ami a gépeden megtalálható, így a laptopod károsodása esetén nem kell aggódnod a dokumentumaid épségéért.

A Drive-on belül létrehozhatsz magad is dokumentumokat, méghozzá megannyi típusút. Akár szöveget, táblázatot, diasort (prezentációt), kérdőívet és űrlapot, rajzot vagy térképet is. Ezeket a rendszer folyamatosan automatikusan menti a szerkesztés közben, ezért nem kell ezért aggódnod, hogy esetleg eltűnnének a frissen hozzáadott információk.

Minden feltöltött, vagy létrehozott dokumentumot meg tudsz osztani az ismerőseiddel. Így egyszerre többen is szerkeszthetitek, hozzáadhattok tartalmat. Ez remek lehetőség abban az esetben ha közösen szerveztek egy programot, vagy esetleg bármilyen egyetemi vagy munkahelyi dokumentumot kell együtt létrehoznotok.

De mégis mi a Google Drive-ban rejlő legjobb lehetőség?

Letöltheted a telefonodra, tabletedre vagy laptopodra a szolgáltatást. Így automatikusan létrejön egy megosztási mappa. Minden egyes fájl, amit ebbe belemásolsz, vagy ide áthelyezel, a rendszer automatikusan szinkronizál. Hogy ez mit jelent?

Amint az eszköz internet közelbe jut, a fájlok automatikusan felkerülnek az on-line tárhelybe. Tehát a dokumentumaid akkor is nálad lehetnek, ha éppen nincs nálad pl. a tableted. Nem kell hosszú útra magaddal vinned a számítógépedet, egy konferencián nem szükséges, hogy nálad legyen a saját géped. Ugyanis az interneten bármikor elérhetővé válnak azok az adatok, amelyeket a gépeden lévő mappába másoltál.

A Google Drive-nak megannyi előnye van. Következő cikkeimben részletesen bemutatom az on-line tárhely lehetőségeit, a különböző dokumentumokat és a beállítási lehetőségeket. Ha te is szeretnéd biztonságban tudni a különböző tartalmaidat, akkor látogass vissza az oldalra.

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!

Beállítások a Google Plus ban

Minden, amit tudni akartál a Google Plus ról 3.

A különböző beállítások

Mint minden program és alkalmazás, a Google Plus esetében is felmerül a kérdés – milyen funkciókra van lehetőség? Hogyan és mit érdemes beállítani, hogy a profilunk megfelelően védett legyen, és minden a terveinknek megfelelően történjen? Íme most a legfontosabb lehetőségek, amelyekkel te is könnyedén egyedivé teheted a felületet, hogy az minden igényedet kielégítse.

Google-plus-beallitasok

Az elérési útvonal

Korábbi cikkemben bemutattam, hogy hogyan hozhatsz létre saját fiókot. Amint ez megtörtént, a beállítások könnyen elérhetővé válnak a főmenüből.

Ha nem olvastad még a korábbi cikkeket, akkor megtalálod ITT és ITT.

Amennyiben a Gmail postafiókon keresztül lépsz be a Google Plus felületére, akkor a jobb felső „Alkalmazások” ikonra kattintva érheted el a G+-t. Ekkor a bal felső sarokban látod majd a Google, alatta pedig a Kezdőlap feliratot. Ez utóbbi fölé vezetve az egeret láthatóvá válik a teljes menüsor – amiben a beállításokat is megtalálhatod.

Az egyedi beállítások lehetőségei

  1. Kapcsolat

Rögtön az első lehetőségként beállíthatod, hogy ki léphet veled kapcsolatba. Lekorlátozhatod azoknak a személyeknek a körét, akik értesítést küldhetnek neked, és akik hozzászólhatnak a tartalmaidhoz. Így elérheted, hogy ne váljon minden tartalom abszolút nyilvánossá, és ennek köszönhetően azokkal kapcsolatban érkeznek majd értesítések, amelyek valóban érdekelnek.

  1. Megosztott ajánlások

Ez az opció lehetőséget biztosít arra, hogy az ismerőseid által megosztott ajánlások alapján ismerj meg bizonyos dolgokat. Például amikor éttermet keresel, akkor megjelenik számodra, ha egy, a köreidbe tartozó ember megosztotta az adott helyet.

Amennyiben engedélyezed ezt az opciót, akkor a Google az engedélyeddel közzé teszi a véleményedet, és azt az ismerőseid fotóval együtt láthatják. Ezek az információk a hirdetések esetében is megjelenhetnek, amennyiben engedélyezed a közzétételt. A megosztott ajánlásokban megjelenő név és fotó minden esetben a Google Pluson általad választott nyilvános profilnév és profilfotó lesz.

  1. Értesítések

Lehetőséged van beállítani egy elsődleges címet, ahova az értesítésekkel kapcsolatos e-mailek érkezhetnek.

A Google felületét használva több típusú alkalmazással kapcsolatban is kaphatsz értesítést. Beállíthatod, hogy melyik esetben szeretnél e-mailes és melyik esetben telefonos (vagy esetleg mindkettő, vagy inkább egyik sem) üzenetet kapni. Ezt az opciót mindenképpen érdemes egyedivé tenni, hiszen így elkerülheted a felesleges levelek érkezését.

  1. Alkalmazások és tevékenységnapló kezelése

Amennyiben bármilyen alkalmazásba a saját Google profiloddal jelentkezel be – legyen az játék vagy szolgáltatás – a G+ beállítási oldalán ezeket is egyedivé teheted. Különböző köröknek teheted láthatóvá, amikor épp bejelentkezel az adott alkalmazásba, de akár azt is beállíthatod, hogy csak te tudj erről.

A G+ felületén végzett tevékenységekről is tájékozódhatsz. Ezek nyilvánosságát és megosztási körét állíthatod be, így téve egyedivé a tartalmakat.

  1. Körök

A Google Plus felületén az ismerőseidet különböző körökbe sorolhatod, így téve egyszerűbbé a felület kezelését, az üzenetek elküldését. Lehetőséged van beállítani, hogy a hírfolyamban közzétett tartalmak alapvetően mely körök számára legyenek láthatóak.

  1. Fotók és videók

Minden egyes feltöltött videó és fotó esetében lehetőséged van egyedi beállításokat megadni, azonban a főmenüből elérhető helyen végezheted el a legalapvetőbb dolgokat. Beállíthatod, hogy

  • megjelenjen-e a tartózkodási helyed,
  • letölthető legyen-e a megosztott tartalom,
  • felhasználhatja-e a Google a fotódat a hirdetésekhez,
  • fotóidat teljes méretben töltse-e fel a rendszer, illetve, hogy
  • mindezek megjelenjenek-e a Driveben.
  1. Profil

Végezetül itt végezheted el a különböző beállításokat a profiloddal kapcsolatban is. Erre érdemes némi időt szánnod, hogy megbizonyosodj arról, hogy minden megfelelő legyen.

A beállításokra minden alkalmazás és szolgáltatás esetében érdemes néhány pillantást vetni, és végigszaladni a különböző lehetőségeken. A Google Plus Beállítás menüpontja is rendkívül hasznos, hiszen ez teszi lehetővé, hogy a teljes felületet egyedivé tehesd. Használd bátran ezt a lehetőséget, hogy ne érhessenek kellemetlen meglepetések.

Érdekelnek hasonló cikkek ebben a témakörben? Kattints IDE!

Tetszett a cikk? Lájkold, oszd meg, ajánld ismerőseidnek!