Egyéb kategória bejegyzései

Word tippek – Ingyen Skype, érintőképernyős használat

Tetszettek az előző tippek? Ha igen, akkor meleg szívvel ajánlom olvasásra ezt a bejegyzést is, hiszen ezúttal sem hagylak cserben. Íme, a most már szokásosnak mondható Word tippjeim. Ezúttal azonban a tippeket inkább „érdekességeknek” nevezném.

Word-tipp-2

Nyúlj bele a Wordbe!

Mára hatalmas kultusza lett az érintőképernyőknek. Nem is tudom, hogy a váltás pontosan mikor is történhetett, pontosabban én úgy emlékszem vissza, hogy szinte villámcsapásszerű volt. Egyik pillanatról a másikra azt láttam, hogy majd mindenki tapicskolja a mobilja kijelzőjét, holott azelőtt mindenki serényen törölgette, ha véletlenül hozzáért az ujjával. Biztos nem volt ilyen drámai lefolyású a dolog, én mindenesetre így éltem meg.

Természetesen a Microsoft sem szeretne lemaradni, így lelkesen követi a trendeket. A legtöbb magyarországi felhasználó nem tudja ugyan, de érintőképernyős laptopok esetében a zoomolás megoldható két ujj segítségével, ha 2013-as Wordöt használ az ember. Azért ez elég szuper, nem?

Ingyen Skype?

Tudtad, hogy ha Office 365-öt használsz, akkor jogosult vagy havi 60 percnyi ingyenes Skype kreditre?

Pedig így van, úgyhogy ne hagyd ki! Ma már a videokonferencia is életünk részét képezi, csakúgy, mint az internetezés. Ha gyakran használod a Skype-ot, akkor biztosan örülni fogsz 60 perc ingyenes használatnak.

Az appok birodalma

Néha elgondolkodok azon, hogy amiben élünk, az nem is a digitális korszak, hanem az applikációs. Mindenhol applikációkba botlik az ember, sőt, ma már egy állásinterjún is előkerülhet, hogy milyen applikációkat használsz!

Éppen ezért magától értetődő, hogy a Microsoft is beszállt a játékba (bár elemzők szerint kicsit megkésve), így ha ellátogatsz az Office weboldalára, akkor egy csomó applikáció közül válogathatsz. Többek között a Word is ott van. Kalandozz egy kicsit!

E-mail címek ellenőrzése kör e-mail küldéshez

Egyedi e-mailek küldése tömegesen = kör e-mail

A kör e-mail küldése egy remek funkció a Microsoft Office programcsomagban.

Mindenki egyenként a saját e-mail címére kapja meg a csak neki szóló információkat tartalmazó levelet, de nem kell egyenként megírni és küldeni.

Kör-email küldés

Kör-email küldés

Mi a teendő hibás e-mail címek esetén?

Ha azonban az e-mail címek nem felelnek meg az e-mail címekkel támasztott formai követelményeinek, akkor a kör-email küldés közben a Word a következő hibaüzenettel figyelmeztet:

Helytelen e-mail cím

Helytelen e-mail cím

(A fenti példában a @ helyett v betű lett begépelve.)

A helyes formátumú e-mail cím felépítése

E-mail cím felépítése

E-mail cím felépítése

Helytelen formátumú e-mailek fajtái:

  • Hiányzik a kötelező elválasztójel, a @
  • A levelezőszerver címéből hiányzik a pont
  • A levelezőszerver címében a domain végződés (pl. .com, .hu, stb.) helytelenül van írva
  • A levelezőszerver címe után van egy felesleges írásjel

Hogyan ellenőrizz le nagy mennyiségű e-mail címet?

Természetesen néhány e-mail cím átolvasása nem nagy feladat, de ha ennél többet kell átnézned, akkor könnyen átsiklik a szemed a hibákon, ráadásul már 20-30 e-mail címnél többet átolvasni időigényes is.

Mi akkor a megoldás?

Sajnos sem a Wordben, sem az Excelben nem találtam megoldást. Bár vannak e-mail cím ellenőrző alkalmazások, túlságosan körülményesnek találtam a használatukat.

Aztán rátaláltam a megoldásra, ami ráadásul itt volt az orrom előtt. Te sem gondolnád, hogy milyen kézenfekvő!

Google Drive

Ugye ismerősen hangzik? Ha van Gmail vagy Youtube felhasználói fiókod de még nem használtad a Google Dokumentumokat (amit pár éve Drive-nak nevez a Google), akkor valószínűleg kaptál már valaha olyan levelet, amiben ennek használatára buzdítanak.

Nosza rajta, vágjunk is bele!

1. Lépj be a Gmail fiókodba, és jobboldalt fent kattints a 3×3 kis négyzetre, majd a lenyíló listából a Drive-ra!

Drive indítás

Drive indítás

2. A megjelenő felületen kattint baloldalt a nagy piros ÚJ feliratú gombra, majd a lenyíló listából válaszd ki a Google táblázatok menüpontot!

Google táblázatok

Google táblázatok

3. Most egy táblázatszerkesztő felületet látsz.

Másold be egymás alá cellákba a már meglévő e-mail cím listádat. Ha körlevélküldést használsz, akkor ennek már amúgy is készen kell lennie.

4. A mellette lévő cellába írd be ezt a függvényt:

=ISEMAIL(A1)

E-mail cím ellenőrzés

E-mail cím ellenőrzés

Ez ellenőrzi az A1 cellában lévő e-mail címet, és ha az megfelel a formai követelményeknek, akkor kiírja a TRUE (IGAZ), ha nem, akkor a FALSE (HAMIS) szavakat, majd a cella jobb alsó sarkára kattintva az egér bal gombjával húzd le a függvényt ameddig szükséges (autokitöltő)

Figyelem: a függvény nem tudja ellenőrizni, hogy az adott e-mail cím valóban létezik-e, mint ahogy a példában szereplő proba@irodatunder.hu cím sem létezik.

Mik voltak a hibák ebben a példában?

  1. Helyesen begépelt e-mail cím
  2. @ helyett v betű van begépelve
  3. Hiányzik a pont a hu előtt
  4. .hu helyett csak .h van begépelve
  5. A .hu után van még egy pont

Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, nyomj egy lájkot, +1-ezd, oszd meg barátaiddal!

Furcsaságok, szokatlan tények a számítógépes iparág történelméből

Az ember, mióta az eszét tudja, számol. Pár sor erejéig az ősemberre is emlékezzünk, aki első kődarabkáival kiszámolta az 1+1-et. Ugyanekkor használhatta két kezének ujjait is, fadarabkákat – a lényeg ugyanaz.

laptop

Az ember tehát számol, számítgat, kalkulál. Innen a név is: kalkulátor. Ki akarjuk fürkészni előre a dolgokat, ezért az agy fejlődésével párhuzamosan mindig is voltak kiugró elmék, akik nem hagyták parlagon tehetségüket, másokkal is meg akarták osztani a tudást.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tanulj meg 10 ujjal vakon gépelni

gepeles

Te hány ujjal gépelsz?

Ma már nagyon sok kommunikáció írásban zajlik. Posztolsz, vagy hozzászólsz Facebook-on, e-mailt írsz, chattelsz Skype-on, stb. Képzeld el, hogy úgy tudsz folyamatosan gépelni, hogy nem a billentyűket nézed és nem javítgatod a szöveget, miután a képernyőn visszaolvastad azt.

Te is azt hiszed, hogy nagyon nehéz megtanulni a 10 ujjal vakon gépelést?

Ez nem igaz. Akár nagyjából 100 órás tanfolyamon is készségszinten el tudod sajátítani ezt a tudást. Egy ilyen tanfolyam kb. 30.000 Ft-ba kerül, de ha nincs rá pénzed, akkor tanulhatod ingyen online is. Persze így több időt kell rászánnod.

Ez a tudás nem csak a napi életedet könnyíti meg, de munkahelyeken is nagy hasznát veszed, mert szinte mindent írásban kell produkálni. Leveleket, szerződéseket, árajánlatokat, adatbázisokat, stb. Sokkal többet tudsz elvégezni, ha mindezt úgy csinálod, hogy közben nem a billentyűket nézed. Ezzel értékesebb munkaerő leszel, mert a munkádat hatékonyabban és gyorsabban elvégzed. Előnyösebb helyzetben lehetsz egy állásinterjún, magasabb fizetést kérhetsz a hatékonyabb munkavégzés miatt, és ezzel akár elkerülheted, hogy elbocsássanak az állásodból.

Én azt javaslom, hogy tanuld meg vakon gépelést.

Próbáld ki ezt a weboldalt: manonet.org

Jó munkát kívánok!

Egyéni Excel tanfolyam a te igényeid alapján. Hívj vagy küldj sms-t most: 06-30-226-3035

Írj e-mailt: kovary.orsolya@exceltitok.hu

Kérdésed van? Hozzászólnál? Lájkold Facebook oldalamat itt jobboldalt ===>

Szeretnél azonnal értesülni az új hasznos cikkekről? Kérd a blogértesítőt!

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek is!